Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Katka szívet tépőn sírt és rimánkodott, de hiába volt minden. Anyja hajthatatlan maradt. A kislány nem tudta, mit tegyen, csak sírt, jajgatott, és mikor már beleszédült a zokogásba, leroskadt a padkára. Anyja ott hagyta, és kiment. Kata hallotta beszélni Marka anyjával, de úgy belemerült a kétségbeesésbe, hogy nem figyelt oda. Szíve majd kiszakadt a melléből. Érezte maga körül a szomorú dohszagot, a kis testvére meztelen csúszkálását; arra gondolt, hogy elszalad előle a napfényes szép világ, mintha álmodta volna; hogy nem lesz tiszta, fehér ágy, illatos szappan, napfény és jókedv, és úgy érezte, hogy meg fog halni, ha mindezt elveszik tőle. A kis Zuzika ijedt, nagy szemmel eléje csúszott, és piszkos kis kezével megérintette. Felriadt, és vadul elrántotta magát. Egy pillanatra olyan gyűlölettel nézett a kicsire, mintha ő lenne az oka mindennek. Aztán egyszerre megsajnálta magát, hogy a bánata ilyen csúnyaságra ragadta. Pedig ő hogy szerette Zuzkát! — Zuzinka, kedves, látod? — kérdezte zokogva. — Hát látod? A komornyik leküldte érte Ankát, mert még késő délután sem jött vissza. Katának dagadt volt a szeme, de már nem sírt, sötét kétségbeesésbe merült. Anka hangosan bőgött még az úton is, mindenki nevetett rajta. Az egész major kárörvendett a lányokon, mindenki mulatott, hogy így póruljártak. Kata helyett az anyja ment fel a kastélyba megmondani a komornyik úrnak, hogy nem engedheti a lányát olyan messzi idegenbe. A béresudvaron éppen azon tanakodtak, hogy mért akarják az urak csak a kis Katát, minek nekik ilyen kis buta béreslányka, mikor megjelentek Póla és Marka a kosaraikkal, elkeseredve. — Mit csináltatok? — kérdezte anyjuk bosszúsan. — Hudák Katát el akarják vinni, titeket meg nem? — Mi mit csináltunk? — sikoltott fel Póla. — Még maga is ilyeneket kérdez? Azt kérdezze inkább, hogy mit csinált Kata, mért kell éppen ő annak az ocsmány vén disznónak, mért nem mi? 91