Szenes Piroska: Csillag a homlokán

kellett megállniuk, Selmecről rögtön vissza kellett jönniük, Korponán a szlovák lakosság puskatűzzel fogadta őket a házakból. Egyszer úgy tűnt fel, nemzeti háború ez; másszor meg itt is, ott is szegényre és gazdagra különült a nép, aszerint örült vagy dühösen rémüldözött. A meg nem értett szavaktól feldúlt parasztnép nyugtalanul és szimatolva állt, mint félénk állat a neszes éjszakában. Folytonos izgalomban telt el két hét, de az emberek azt hitték, már tán két hónapja is tart. Május vége felé egy intéző érkezett poros bricskán az uradalomból. A vonatjárások mindenfelől megszakadtak, folyton kerülgetni kellett a veszélyeztetett területeket, így már harmadik napja volt úton. Fáradt volt, bosszús és elnyűtt. Nem volt eléggé illemtudó, még a port sem rázta le a cipőjéről, és alighogy meghajolt, máris a jelentése közepében volt. Az uradalmat elérték a vörösök, és végigfeküdtek rajta. — A fele igáslovat elhajtották — beszélte az intéző, és sárgával aláfutott szeme fáradtan révedezett ide-oda. — ötven darab marhát hajtottak el, de rendes rekvirálócédulát adtak róla. — Nagyon meg vagyok hatva — szólt a gróf dühösen. Ügy nézett az intéző duzzadt, sárgaságos arcába, mintha ő lenne az oka mindennek. Az kellemetlen érzéssel elhallgatott. — Kedvesem — szólt a grófné idegesen —, hagyja beszélni az intéző urat. Az ispán meghajolt feléje. — A magtárakat és malomraktárakat lepecsételték, külön termelőbiztost hozatnak Pestről, aki majd kiszámítja, mi az uradalmi lakosság szükséglete az újig. A többit elviszik Pestre. A gróf semmit sem szólt, csak a csend volt fenyegető. — A jószágigazgatót addig a helyén hagyták — folytatta fáradtan a hírnök. — Szeretett volna beköltözni a kastélyba... — Gazember! — hördült fel a gróf. — Bocsánat... — hebegte csodálkozva a felriadt intéző. — 78