Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Nem kell neki fiú, minek neki? Ha még olyan szép lenne, mint amilyen a fiatalúr volt a régi faluban... Vajon mit szólna a fiatalúr, ha meglátná őt a szép ruháiban, úriasan? Jó lenne, ha megláthatná! Arra gondolt, hogy ha nagy lesz, vesz magának még szebb ruhákat selyemből meg bársonyból, és elmegy a régi faluba megkeresni a fiatalurat. Míg erre gondolt, folyton zümmögött. Mara már mérges volt rá, hogy folyton dudorászik, az ember se ébren, se alva nem nyughatik tőle. Különösen az bosszantotta, ha este nem akart csöndben lenni. Mert Marka esténként, mikor már a szobájukban voltak, szeretett halkan beosonni az üres szobába, odasurranni a komornyik ajtajához hallgatózni, és belesni a kulcslyukon. A komornyik nagy csöndben volt mindig, csak a mosdózása hallatszott, mielőtt lefeküdt, a kulcslyukban meg rendesen benne volt a kulcs. Marka mégis odacsúszott minden este az ajtajához, nem tudni, mit várt. Kata sosem mert odamenni. Egy este nagy meglepetésükre eltűnt az üres szoba kulcsa, és az ajtó be volt zárva. Marka megijedt, mert azt hitte, a komornyik megtudta az ő leskelődéseit, és reszketett, ha közeledett feléjük, de a komornyik nem szólt semmit. Minden délután magyarul tanította őket. Lent a konyhában eléje álltak, ő rámutatott valamire, ajtóra, ablakra, asztalra, késre, kenyérre, vízre, annak a nevét nekik meg kellett tanulni. Ha újra kérdezte, már tudni kellett. Aztán mondta, hogy hozzon, vigyen, köszönöm, kérem és ilyeneket. Első héten már jó sokat tudtak, és nevettek, ha egymással magyarul beszéltek. Ez nagyon előkelőnek tűnt fel előttük. Mások is sokat nevettek rajtuk, de a komornyik meg volt elégedve. Eddig nekik nem volt szabad az urak elé kerülni. Ha látták valamelyiküket jönni, nekik azonnal menniük kellett, még nem voltak kinevelve. Előttük az urak — bármennyire is az ő szolgálatukra voltak itt, és bármilyen közel voltak hozzájuk — nagy távolságban és titokzatos külön világban éltek. Nehezen volt elképzelhető, hogy valaha beszélhetnek is velük. De mióta kezdték megérteni az úri magyar szót, 70