Szenes Piroska: Csillag a homlokán

mäcsolni. — És magyarul foglak benneteket tanítani — tette hozzá. Ö, kedves, szép május, hogy örül benne Isten minden élőlénye ! A nagy zöld táblákon virágzik a búza, a kalászok buján egymáshoz verődnek, hímporuk furcsa illata lomhán kavarog a meleg napfényben tábláik fölött. Lovak nyihogtak, kutyák bukfencet vetettek a nedvektől ropogós fűben. A libaőrző lánykák színes szoknyái megint körben gombásodtak a patak partján. Énekeltek, mint tavaly, tavalyelőtt és ősidőktől fogva, de a főénekes, Katalinka, most fekete ruhában, csipkés kötőben és főkötőben ment végig vasárnap a majoron. Néha szeretett volna még közéjük ülni, de azok ellenségesen néztek rá, még akkor is, ha süteményt kértek. Néha olyan idegenül érezte magát a majorban, hogy elszomorodott. Első vasárnap délután, amikor lejött szép ruháiban, Imrussal találkozott. Imrus is elfordult, és továbbment. Kata csak elbámult. -—Hát neked meg mi bajod, Imrus? Bántottalak én téged, hogy rám sem akarsz nézni? Imrus szembefordult vele. Az arca rosszul volt megmosva, kabátját a bácsijatói kapta viselésre, nagy volt neki, a térdéig lelógott. — Nem hogy nem akarok rád nézni — mondta majdnem haragosan —, de minek nézzek rád? Nézzen rád más, ha akarod. Elfordult és elment. Kata tudta, hogy könnyes a szeme, úgy megy. Ügy megsajnálta Imrust, hogy a szíve összeszorult, és majdnem maga is sírt. De aztán megrázta magát, és fölnézett az égre. Az ég ragyogó, édes, lágy selyemből volt, a nap olyan nevetve sütött, hogy az ember szíve kettényílt, és kitárulkozott feléje. Nevetni és ugrálni kezdett. — Ilyen bolond fiú! •— kiáltott. — Akkor is sír, ha nem muszáj! Örült, hogy elment. 69