Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Ne jusson eszedbe énekelni! — kiáltott Anka. — Engem kilel a hideg, és éjjel ördöggel fogok álmodni. — Menj be a szakács úrhoz, ő majd elkergeti — tanácsolta Marka elfojtott nevetéssel. — Te szemtelen fajta! — szólt dühösen Anka. — Ilyen taknyos még tartsa a száját. — Mérgében felcsavarta a villanyt. — Az egész fajtád olyan szemtelen. A szakács nagyot nevetett rajta, és mindenki nevetett. Már két hete éltek így, de sokkal, sokkal többnek tetszett. Katka emlékezete elől szinte elszaladt, ami eddig volt, ha valaha ok nélkül volt jókedve, most okkal lehetett boldog. Reggelenként arra ébredt fel, hogy nevet, mert a nap a félig lehunyt zsalun keresztül éppen rásütött. Még ki sem nyitotta egészen a szemét, már énekelt, és arca majd kicsattant a pirosságtól. Szobájuk a hátsó front legtúlsó sarkában volt, a komornyik szobáját egy üres szoba választotta el tőlük. Énekével legfeljebb a mindig álmos, mindig fáradt Markát bosszantotta. Negyednapra, hogy teljesen a kastélyba költöztek, takarítás közben, miután az urak kilovagoltak, Póla lekiáltott rájuk az emeletről: — Gyertek csak föl, csirkék, a vén majom meg akar füröszteni benneteket! — Mi? — bámult el Marka, de Póla mögött meglátta a komornyik jégszürke szemét, és erre, mint egerek a kígyó szájába, megzavarodva mentek fel az emeletre. A grófné szobáját és a fürdőszobát Póla takarította, ők nem járhattak be ide, de most széttekinteni sem mertek. — No gyerünk! — intett Póla a fürdőszoba nyitott ajtaja felé, de inkább látszott bosszúsnak, mint vidámnak. A fürdőszobában már ott állt a kád mellett a komornyik aranygombos fekete kabátjában, mintha csak a grófnéra várna, és puha meleg illat csapódott feléjük. Kata zavara dacára is elmosolyodott, csak akkor szívta vissza mosolyát hirtelen, mikor a komornyik rávetette tekintetét. — Vetkőzzetek le! — szólt, és a kádra mutatott. 3 65