Szenes Piroska: Csillag a homlokán

tatást. Mikor pedig megtudta, hogy a komornája megszökött az eldugott ékszereivel, sírógörcsöt kapott a tehetetlen dühtől, és nem lehetett többé visszatartani. A gróf úgy tudta, hogy őrzik őket, és a szökést nagyon veszedelmes vállalkozásnak tartotta. Folyton XVI. Lajos szökését emlegette, ami nélkül talán sosem fogták volna el, és gyilkolták volna meg a szerencsétlen királyt. Gyanús volt neki a komornyikja is. Gyanús volt neki, hogy szemrebbenés nélkül a szokott módon szolgálja ki, ami ez ijesztő állapotok közepette véres gúnynak hatott. Gyanús volt neki, hogy lekicsinylette a szökés veszélyét, és hogy ajánlkozott átvinni őket cseh területre. Biztos volt benne, hogy csak arra vár, mikor adhatja fel őket, és néha minden erejét meg kellett feszítenie, hogy ordítva neki ne ugorjon merev arcának. De a grófnő megfoghatatlanul bízott ebben az emberben, és valóban át is segítette őket a határon, bár a gróf csak azzal a föltétellel hagyta el a palotát, hogy senkinek, de legkevésbé a komornyiknak nem szabad elárulni a tervüket. Ez az ember mégis utánuk jött észrevétlenül, felszállt mögöttük a vonatra, amelyre felszállni különben senki sem akadályozta meg őket. Csak a határállomáson került elő a toalett-táskákkal, mintha mi sem lett volna természetesebb, megalkudott egy parasztemberrel, és az átvezette őket este a határon. De a gróf már annyira gyűlölte, hogy mikor megérkeztek — biztos cseh területen — első osztályú kocsiban a csallóközi uradalomba, nem fogadta el a szolgálatait. Néhány nagy lélegzetet kellett előbb vennie a fejedelmi levegőből, amely e kiskirályságban számára készen állt, és megint természetesnek találni a jószágigazgató és intézők részvétteljes alázatát. Nem ment mindjárt. Bezárkóztak szobáikba, és összeölelkezve kisírták magukat. Tizenöt éves házaséletük alatt még egyszer sem érezték olyan közösnek az életüket. — Szegények, mit szenvedhettek! — suttogták körülöttük. Valóban helyre kellett hozni megingott életbiztonságukat, amelynek megingása egy pillanatra sem jelentette a saját felsőbbrendűségük tudatában való kételkedést. De éppen 53