Szenes Piroska: Csillag a homlokán

végignyalta. Úgy szerette ezt a kiskutyát, most mégis lerázta magáról, össze volt zavarodva. Másnap titokban többször pillantott a fiú felé. Szép fiú volt, az biztos, fekete szeme volt, mint a madárnak. Egyszer a fiú is visszapillantott rá. Kata elvörösödött, és többé nem mert ránézni. A leckére nem figyelt, és Palacsinta rászólt egyszer. Erre még jobban elszégyellte magát, azt gondolta, hogy Matyejko most kineveti. Szemét elfutotta a forró könny, és égő arccal ült a helyén. Szünetben is ott maradt, nagyon el volt keseredve. Mindenki kint ugrált a szép márciusi napsütésben, csak ő búsul itt egyedül elhagyatva. Mért? Csak a többi lánynak szabad szeretni Matyejkót? ö is szeretheti. Dacosan felkelt, és kinézett az ajtón. A gyerekek ott huzakodtak az udvaron nagy üvöltéssel, és mintha mindnyájan egymás nyakában lettek volna. Meglátta Matyejkót fölugrani a kerítésre, és akkor haragosan fogta a krétát, és felírta a táblára: Matyej, Matyejko. Nézte komoran, mit írt, elolvasta a nevet kétszer, és figyelt magára. Tudta, hogy akik szeretik egymást, azok örülnek egymás nevének. Nézte Matyejko nevét, várta, hogy örüljön. De egy cseppet sem örült, hanem félt, hogy valaki bejön, készen tartotta kezében a nedves szivacsot. Míg így várakozott az örömre, megint meglátta kint Matyejkót. Éppen ráugrott egy gyerek hátára, száját kitátotta, és bekapta a másik gyerek fülét. Ő meg itt áll a táblára íro'tt neve fölött, és vár. Egyszerre elnevette magát. — Nem is igaz! — mondta hangosan. Ráköpött a táblára, és letörülte a nevet. Amióta szép idő lett, már csak reggel vitte őket a szekér, délben nem jött értük. Magától történt így. Palacsinta is megtudta, de vagy unt szólni, vagy másért nem szólt. Igaz, hogy nem volt a major nagyon messze, még a kicsik is 4 49