Szenes Piroska: Csillag a homlokán

vele. Mindjárt olyan búsan nézett, Marka azt mondta rá, hogy mafla. — Nekem bizony nem kellene Imrus szeretőnek. — Kinek a szeretője Imrus? — kérdezte Kata sértődötten. — Neked. — Az nem igaz. Te csak mindig hazudsz. — Én nem hazudok. Ha egy lány meg egy fiú szeretik egymást, azok szeretők. Kihívóan nézett rá. Kata első bosszúságában azt akarta mondani, hogy nem szereti Imrust, de akkor Marka mindjárt azt mondhatná, hogy hazudik. Egyszer már megkérdezte, akkor azt mondta, hogy igen. Ez az ellentmondás magában meglepte. Igaz, szereti Imrust, hogyne szeretné, mikor olyan jó, szelíd gyerek. De azért szeretője-e neki? Nem, érezte, hogy nem a szeretője. Az iskolában volt egy nagy fiú, akit minden lány szeretett. Matyejnak hívták, gazdafiú volt, erős, barna gyerek. A többi fiút mind megverte. Minden lány csak vele akart beszélni, és összevesztek egymással miatta. Kata még sohasem szólt vele, ő is csak ránézett néha Katára, de nem szólt semmit. A jutalomkönyv óta Kata híres gyerek lett az iskolában. Palacsinta nagyon a kegyébe fogadta, Veronika, aki pedig többet tudott, csak második kedvence lett. Már a nagylányok is folyton hívták játszani, de ő mégis jobban szerette a kicsinyeket. Egy földrajzóra után, ahogy kimentek tízpercre, a tolakodásban megfogta a karját Matyej. — Kiolvastad már a jutalomkönyvet? — kérdezte hencegősen, mint szokta, de ezt csak úgy mutatta. Kata zavarba jött, kiráncigálta a karját: — Mi közöd hozzá? — morogta. — No, csak ne légy azért olyan elbizakodott — szólt Matyej, és elment. Hazafelé Kata nagyon elgondolkozott. Szégyellte magát. Ha Matyej szépen kérdezte tőle, hogy kiolvasta-e már a könyvet, miért nem felelt neki ő is szépen? Kiskutya eléje szaladt, már a ház előtt várta délben. Felugrándozott hozzá, és ha elérte a kezét, meleg nyelvével 48