Szenes Piroska: Csillag a homlokán

„Hát — mondja a katona —, kérje Ő maga tőlem, mert én másnak nem adom." Kata legyintett hátrafelé a kuncogásra, de most már nem zavartatta magát. Neki tetszett a mese, el akarta mondani végig. — Hát egyszer őrt áll a katona az őrségen, éjjel, egyszer csak jön neki egyenesen valami fehér. „Állj, ki vagy?" — kiáltja a katona. „Én az Űristen vagyok, és eljöttem a száz forintomért." „No, ha te vagy az Üristen, és visszakéred a száz forintodat, akkor menj innen, de sebesen, míg beléd nem lövök." Tovább már nem mondhatta, a nevetésnek már nem lehetett gátat vetni. Maga Palacsinta is elmosolyodott. Kata csak állt a padban, és nagyokat nyelt. — Gyere ide! — szólt a tanító, és benyúlt a fiókjába. Mindenki várakozásteljesen nézett. — A katonatörténet ugyan nagy marhaság, de mert a történelmi meséket szépen tudtad, megajándékozlak egy meséskönyvvel. Ilyesmi még nem történt az iskolában. Kata lélegzeni sem tudott a boldogságtól. Iskola után mindenki a könyvét akarta látni, a leghencegősebbek is kérték, engedje megnézni. Képek is voltak benne. Anyja is igen meg volt elégedve. Kata hirtelen hízelegni kezdett. — Mamicska ... Engedje a kiskutyát... A béresgazdánál kiskutyák voltak, és Imrus adott volna egyet Katának, ha anyja engedte volna. Most ezt is megengedte. Egy szép, picike, fehér-fekete kutyát hozott neki Imrus, egy kicsi kutyát, elnevezte Kiskutyának. Csak neki volt szabad hozzányúlni, még Zuzika is csak akkor játszhatott vele, ha ő megengedte. Imrus ládát szögezett össze Kiskutyának, és attól kezdve a kutya ott aludt puha szalmán az ajtó előtt urasan. Imrus viszont olvashatott Katka meséskönyvéből. De csak vasárnap délután ért rá, azt se mindig, mert gyakran adott munkát a nénikéje. Nagyon szépen tudott felolvasni, a mamka is szívesen hallgatta. Imrus nagyon fájin gyerek volt. Kár, hogy a játékhoz nem értett, tréfálni nem lehetett 47