Szenes Piroska: Csillag a homlokán

holmijukat, és a mellékutcában lapos oldalpillantásokkal számolgatták pénzüket. Sok volt. — Lány koromban házat vehettem volna belőle — mondta Katka anyja. Marka anyja hirtelen sopánkodni kezdett, hogy csillogó szemét elhomályosítsa. — Várj csak, mit kapsz érte a boltosnál... Azt hiszed, csak a te portékád drága? A rőfösüzletbe be sem lehetett férni. A boltosok egész családostól benn ugráltak kivörösödve és dühösen. A ritkuló polcok közt már inkább örültek annak a vevőnek, aki kiment, mint aki bejött. Lány korában hogy mulatott ezen a boltoson, mert Jónásnak hívták, és vörös haja volt. Akkor a kezeit dörzsölve hívogatta az üzletébe. — Nem ismer már, Jónás úr? — kérdezte régi mosolyával. — De... hogyne ... — motyogott a boltos idegesen, vörös haja egészen elkopott már. Egy szemvillanásnyi tiszta tekintetet vetett a kis szlovák asszony elfakult, elgyűrődött bazsarózsalevél arcára. — Mit parancsol? — kérdezte aztán. De már nem is várt a feleletre, elugrott, hogy inkább riassza, mint megfogja a vevőt. Katka anyja kissé elszomorodo'tt. — Fogd meg te is! — súgta hevesen fülébe a katonaaszszony, és egy vég kék vásznat tolt elébe. A boltosné már féltékenyen vette volna ki a kezéből, az ember már meg sem nézhette, mit vesz. — Majd mi megvesszük együtt, amennyi lesz. Még megpróbáltak alkudni beléjük nevelt kötelességérzetből, de hamar lemondtak róla. Fejkendőket is vettek, és csillogó splitterdíszt a lányok ruháira. — Már az én Katuskám is nagylány lesz nemsokára — szólt örömmel a mamka. — Most is, lám, ráhagyhattam a kicsinyeket. — Kisgyerek kis baj, nagy gyerek nagy baj — mondta Marka anyja. A piacon így ősszel sült libahúst árultak, vettek a hazulról hozott kenyér mellé. Otthon nem ettek soha libahúst, csak ha szerencsétlenül járt az állat. De akkor sem volt olyan 28