Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Stramm fiú volt Janusko, ha fiatal is, és kicsit kisebb a többinél. Sokat adott magára, és úgy fel volt nyitva a szeme, hogy az idősebb lányok is jobban kedvelték, mint a hozzájuk valókat. Mindennap bejárt a városba, és gyakran olvasott újságot. Egyszer azt mesélte, hogy Amerikában csináltak olyan gépet, amelyben a világ minden hangját meg lehet hallani. / — No, bizony — nevetett csúfolódva a Visszakezes Kollár Miso —, talán most hallottál először életedben gramofonról? Azt neked most találták ki Amerikában? Mikor apámmal voltam gyerekkoromban munkában Pesten, a háború előtt, annyi gramofont hallottam, mint a csuda. — De ez nem gramofon, barátom! Mit ugrálsz? — nevetett rajta Janusko. Katának úgy tetszett a nevetése, hogy mindig vele nevetett. — Ez olyan gép, hogy ha Amerikában belebeszél valaki vagy beleénekel, akkor te itt, Szlovenszkóban úgy hallgathatod, mintha ott lennél. — Hát talán olyan hosszú csöve van, hogy elér Amerikából ide? öcsém, Nagyfülű, te csak elhiszel mindenféle szamárságot. Janusko méregbe jött, és majdhogy össze nem verekedett Kollár Misóval. Kata megijedt, már sikítás volt az ajkán, mikor kibékítették a legényeket. Ő elhitt mindent, amit Janusko mondott, nagyon művelt és világot értő volt hozzá képest. Büszke volt, hogy Janusko vele beszélt a legtöbbet. A nagylányok néha irigyen csúfolták őket, ha kissé félreültek kettesben valamelyik sarokba. Akkor Kata szégyenkezve nevetett: — Ne legyetek rosszak! Janusko nekem unokatestvérem! — Bizony — felelte a legényke —, és én ezért meg is csókolhatom akár előttetek Katkát. Meg akarta csókolni, de ő felháborodva ellenkezett. Mindenki kacagott, és biztatták Jankót: — Csak rajta, legényke, vígan! Janusko hamar észrevette, hogy mennyire szeret Kata énekelni. Látta, mint gyúl ki az arca, és hogy ragyog a fekete szeme. Feszes kis testének minden porcikája vibrált 235