Szenes Piroska: Csillag a homlokán

és mozgott, a levegő megmelegedett körülötte. Jankónak ilyenkor kitágult az orrcimpája, és Katát lassan a homályos sarkok felé húzta, ö ellenkezett, de a fiú érintésétől elakadozott a lélegzete, és szédülten nevetett. Ó, annyiszor látta ő már ezeket a kis játékokat legények és lányok között, annyira tudta, hogy mi szokott ennek a vége lenni! Nem csodálkozott rajta, és nem háborodott fel. De forró jó érzései alatt mégis halvány, hideglelős rémület lappangott, talán az aratási éjszaka emléke. Egy Mila nevű lány, akinek világos kecskeszeme, fehér arca és halvány ajaka volt, egyszer elmaradt a mulatságból. Valaki azt mondta, hogy beteg, köhög, és ágyban fekszik. Janusko Kata karját szorongatta, és fölnevetett. — Megfázott szegény a mindig nyitott ablak mellett. Harsogó kacagás felelt neki, a szele szinte meglobogtatta a lámpalángot, a lányok kuncogtak. — Télen is nyitva van az ablaka? — kérdezte egy ártatlan. — Ha olyan forró a vére szegénykének — szánakozott Janko. — Mi van ezen nevetnivaló? — kérdezte tőle Kata halkan. — Az urak is nyitva hagyják a hálószoba felső ablakját télen is. — Űri szokás — nevetett a legény. — De Mila nem ilyen előkelő. Hozzá úgy szoktak bejárni a legények, hogy azt se tudja a sötétben, ki jött be. Ott alszik a konyhában, apja, anyja meghallanák, ha beszéd vagy lárma lenne. Nyitva hagyja az ablakot, és aki jön, jön. Behajtja az ablakot, hogy utána ne ugorjon valaki. Várjon a sorára, aki később jött. — Nem igaz... — mondta Kata tétován. Nem tudta, hogy nevessen-e, vagy megmutathatja-e borzadását? Hogy telhetne kedve ilyenben egy lánynak?... Míg gondolkozott rajta, szívdobogása támadt, és elhúzódott a legénytől. — Ti csak összebeszéltek minden rosszat. Majd úgy jártok egyszer, mint a másik faluban! Tegnap mesélték, hogy a szomszéd faluból a fél népesség be volt citálva a járásbíróságra becsületsértésért. Azt mond236