Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Katát a sötétben ijedtség szállta meg attól, amit Anna mesélt. Vörös tüzek szikráztak a szeme előtt, a pokol lángjai. Ügy érezte, hogy ha Krisztus haragosan tart majd ítéletet a világ fölött, ő nem fog merni ránézni, vagy ha ránéz, meg fog halni a szégyentől. Ki tudja, hogy addig mennyi rosszat kell az embernek elkövetni? December huszonnegyedike, pénteki nap volt. Anna azt mondta Katának, hogy rosszul teszi, ha nagyon vidám, mert aki pénteken nevet, az vasárnap sír. Karácsony másodnapján sírni pedig rossz dolog. — Ale ba!* — nevetett könnyelműen Kata. — Ki törődik azzal, mi lesz holnapután? Holnapután talán nincs is. És talán holnap sincs... Az ember fölkel, és máma van. Lefekszik, és még mindig csak máma van, és így van ez mindennap. Hol van akkor a holnap? — Bolond vagy te, lányka, én mondom. De Kata csak nevetett egyet, és elugrott. A házat kalácsszag töltötte be, és főtt sonka illata. Józsi kora reggel becsempészte a plafonig érő karácsonyfát a szalonba. — Jézuska ma este karácsonyfát hoz — mondta Kata a gyerekeknek a reggelinél. — Legyenek jók! Hogy legyenek jók, azt már annyit hallották, hogy boszszantotta őket. — Sokára lesz este? — kérdezte Médi türelmetlenül. De Bubi ajkán gúnyos mosoly ült. — Én úgysem hiszem, hogy Jézuska hozza a karácsonyfát. Kata és Médi megdöbbenve néztek rá. — Nem hiszem — mondta ő még egyszer. — De Bubuska ... Hogy mondhat ilyet? — Nem hiszem, mert tudom, hogy minden évben Józsi hozza a karácsonyfát — ismételte makacsul a kisfiú. Kata búsan nézett rá. Ö látta anyját minden esztendőben * Ugyan mit! 224