Szenes Piroska: Csillag a homlokán

büszkén az anya. Kata megremegett. — ő olyan érzékeny, hogy ami eszébe jut, arról azt hiszi, hogy megtörtént. Képzelődik, és nem hazudik, érted? — Igenis. Hogyne értette volna ő, mi a képzelődés. De most tudta, hogy Médikét ártatlanul vádolják miatta. A kis Misko jutott megint az eszébe, aki miatta fúlt a hordóba, és olyan nyomorultnak érezte magát, hogy csak úgy szédelgett lefekvésig. Mostanában már egészen becsukták az urak a hálószoba ajtaját. Egy gyertyácska világánál vetkőződött elfáradva és kimerülten. Amint az ágyacska felé nézett, úgy elöntötte a hála és szeretet Bubika iránt, hogy lábujjhegyen az ágyhoz osont, és föléje hajolt, hogy megcsókolja. De majdnem fölsikoltott, Bubika hirtelen felnyitotta a szemét. — Hozzád akarok menni, Katka! — sugdosta izgatottan. — Hozzád akarok menni! Bár Kata félt, nem mondhatott ellent. Ilyen jó kisfiúnak. És maga is nagyon vágyakozott szerető emberi lény után. Kiemelte a gyereket, Bubi úgy belekapaszkodott a nyakába, hogy szinte fájt. Karja és egész teste forró volt, és csöndesen remegett. Kata maga is megborzongott a gyönge testecske melegétől. Bebújt vele az ágyba, és szorosan magához ölelte. — Aludj, Bubusko — mondta neki —, aludj szépen, kedves. A kisfiú megkereste forró szájával Kata fülét. — Csak téged szeretlek, Katuska, ezen az egész világon. — És csöndesen eleredt a könnye. Bubi ezentúl minden este megvárta, míg Kata is lefekszik, nem aludt el. Ha anyja föléjük hajolt, álmot tettetett. Kata magához vette ágyába minden este, a gyerek szorosan nyakába kapaszkodott, és így sugdostak egymás fülébe mindent, amit napközben meg nem mondhattak. Bíztak egymásban, és hű szövetségesek voltak. Melengették és megcsókolták egymást. Mikor Bubika elaludt, Kata óvatosan fölkelt, és visszavitte ágyába, nehogy nála találják reggel. 218