Szenes Piroska: Csillag a homlokán

tött, a Józsi nevű kocsis ott lakott családjával a majorsági udvaron, a kis béresházban. Kata zavartan nézett a gyerekekre, mintha azok is megérthetnék az ilyesmit, gyorsan elköszönt Jela nénitől. Másnap beborult, és rettentő nagy szél kerekedett. Fölkavarta a havat, és hordta a levegőben, mintha most havazna. A nagy cserépkályhában dudált a szél, rázta az ablakokat. A nagyságos úrnak a nagy ház másik szárnyában volt az irodája, azt a kocsis fűtötte, ott tartózkodott most egész nap az úr. Ha az ablakán benéztek, vagy a gyerekek bekopogtak, felkelt az írásai mellől vagy a kopogó írógéptől, és kijött megpaskolni a gyerekek piros arcát. Ezen a szélviharos napon egész nap csak ide-oda járt a szalonon keresztül. Médi nyűgösködött, kimerítette már mindenki türelmét. Bármilyen játékba kezdtek, az neki mind nem kellett. — Jól van — mondta Kata —, hagyja őt, Bubika! Én majd mesélek magának csendesen, hogy ő ne is hallja. Leült a szőnyegre, a szoknyáját térde között kiterítette, és arra ültette a kisfiút. Átölelte a vállát, az meg a keblére dőlt, és így mesélt halkan a kecskemamáról, akinek fehér volt a lába, és a farkasról, akinek fekete. Bubi hol a szemét, hol halkan mozgó száját nézte, és mélyen lélegezve feküdt a kislány mellén. Médi sötéten tekintett rájuk arcába hullott fényes haja mögül. Egyszerre elkezdett hangosan kiabálni. összevissza mindenfélét, csak hogy Bubi ne hallja a mesét. De Kata még közelebb hajolt a fiúcska füléhez, és Bubika mosolygott. Médi erre odaszaladt, és megrángatta Kata karját. Kata visszatolta. Médi megfogta a fülét, és úgy akarta elhúzni Bubikától. Ez fájt. Kata haragosat kiáltott, oldalt csapott a karjával, és véletlenül úgy pofon vágta Médit, hogy csak úgy csattant. Utána siketítő csönd támadt, döbbenten bámultak egymásra mind a hárman. Aztán Médi sikoltozni kezdett, ész nélkül. — Médike... — könyörgött Kata reszketve. — Médike, én nem akartam ... 214