Szenes Piroska: Csillag a homlokán

állította Médi elé, és Zuzinka mindig jobb volt és kedvesebben viselkedett, mint Médi. — Nem szeretem Zuzinkát! — kiáltotta egyszer Médi, és akkor Kata nagyon meg volt sértve. — Nagyságos asszony — mondta Anna egy este a konyhában —, ez a mi pesztonkánk meg van bolondulva a zongorával. Egyszer este hallotta játszani a nagyságos asszonyt, azóta mindig a zongoráról beszél. — Remélem, nem hagyja, hogy hozzányúljon! — Nem hagyom. De máma leguggolt a zongora alá megnézni, hogy honnan jön ki a hang. Nagyot nevettem. Aztán olyan könyörögve kért, hogy felemeltem a födőt, és megmutattam neki a billentyűket. — Meg vagyok hatva — mondta a nagyságos asszony. — Legyen szíves, ne tartson zongoraoktatást a pesztonkának. Az én zongorám drága szerszám. Bement a szobába, de közben elmosolyodott. — Szereted a zenét? — kérdezte Katától. — Nagyon szeretem — felelt ő riadtan a meglepetéstől. — És hol hallottál? — Cigányokat hallottam hegedülni a faluban. A nagyságos asszony mosolygott. — Ah, de olyan gyönyörűt, mint mikor a nagyságos aszszony zongorázott — kiáltott Kata kitörve —, olyan gyönyörűt én még soha nem hallottam. Az ablak alatt álltam — mondta mindenről elfeledkezve. — Jól hallottam, és még emlékszem egy kicsit rá. — Ujját felemelve a levegőbe, visszafigyelt magába, és dúdolni kezdte a Schubert-dal egy törött akkordját. Aztán megrázta fejét, és újrakezdte. Arcán megfeszített figyelem látszott, gondolkodás. — Én tudom! — kiáltott izgatottan. — Én érzem, hogy tudom ... De nem tudom kimondani! Médi édesen felnevetett, talán mulatságosnak találta az izgatott hadonászást, de Kata nem figyelt rá. — Tessék nekem még egyszer eljátszani — szólt egészen (komolyan és majdnem rendelkezőn —, akkor fogom tudni. — No jó. — A nagyságos asszony nevetett. — Egyelőre azonban csináld a dolgodat. 211