Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Egyetlen testvére. — Ügyes asszony, meg kell hagyni. Rendes asszony, tud szerezni a gyerekeinek. De nagyon ravasz asszony. — Ravasz? — kérdezte kelletlenül Kata. — Ez csak azzal van jóban, akiből haszna van. A szegény ember előtte semmi. Rossz volt őt hallgatni, mert a rokont védeni kellett volna, és ő nem tudta, mit mondjon. Vette a nagyságos úr csizmáit és az asszonya könnyű házicipőit, lekuporodott, és tisztítani kezdte őket. Az egyik csizma könyökig a karjára volt már húzva, egyszerre valami hangokat hallott, valami halk és lágyan elomló zenét. Egy pillanatig azt hitte, álmodik, és a földön guggolva elszédült. Aztán egész erővel felfigyelt, és tisztán hallotta a zenét a falakon átszűrődni, édesen és zsongítóan. — Mi ez? — suttogta sugárzó arccal, ujját a levegőbe emelve. — Mi ez? — Mi? Ja. A nagyságos asszony zongorázik. — Mit csinál ? — kérdezte Kata megremegve. A csizma lesiklott karjáról. — Zongorázik. Nem tudod, mi az? Kata a fejét rázta, de alig figyelt már Annára. Szeme kitágult, bogara elnyelte az egész szemet, és nem látott vele, csak befelé. Mellében mintha húrok lettek volna kifeszítve, amelyek rezegni kezdtek a soha nem hallott édes hangokra. •— Hol zongorázik ? — lihegte. — No, mi bajod, nézd csak ... A szalonban zongorázik, az ebédlőszoba mellett. Kata egy pillanat alatt számot vetett a szobákkal. Az ebédlőből továbbvezetett egy szárnyas ajtó, azon túl még nem volt. Ott kellett lennie a szalonnak, és ablakai biztosan előre, a fasorra nyíltak. Fölkelt, és mint egy holdkóros, halkan kisurrant a konyhából. Anna bámult utána, de ő észre sem vette. A kemény szél ritka esőcseppeket hajtott maga előtt, ferdén az arcba. Borult, borongós ég nehezedett a föld fölé. Kata a ház falához simulva suhant előre. Most nem hallotta jól a hangokat, de a fal mintha zúgott volna tőlük, és ő át 14 209