Szenes Piroska: Csillag a homlokán

dott a csúcsos, kemény fejkötőjén, hosszú selyemrojtokkal. Arca kipirult a mozgástól, és a korai hervadtság eltűnt róla. Kata örömmel nézte az anyját. Apja szótlanul bukdácsolt mellettük térdben összerántott lábán, ezt nem szerette nézni, rossz érzés volt. Egész népvándorlás ment minden oldalról Zelenyák háza felé, az emberek nevettek egymásra. — Hát te is itt vagy? Zelenyák házának nagykapuja is nyitva volt, aki nem is ment be az udvarra, jól beláthatott az alacsony léckerítésen. Az udvaron a konyha előtt asztal állt, rajta mindenféle iratok. De a konyha és szoba már zsúfolásig megtelt emberekkel, mert a szobában várt rájuk a földmunkások bizalmi embere Prágából, egy alacsony, sovány képű fiatalember barna, polgári ruhában, akinek olyan mélyen ülő, fekete szeme volt, hogy akire ránézett, szúrást érzett a szívében. — Mindjárt kimegyek — mondta a betolakodóknak. — Amint elég ember van együtt. — Ajaj — kiáltott egy vidám legény —, ember az már van elég. Mint a szemét. Az emberek nevetve lökdösődtek. — Szlovák ember ez, kérlek benneteket — mondta csodálkozva egy cserzett arcú, idős ember. — Azt hittem, Prágában csak csehek laknak. Azokat meg, én bevallom, nem nagyon értem. — Hát a luteránok tán nem tudnak beszélni? — kérdezte valaki a sűrűből. — Ravasz nép az. — Aj, gyertek innét, ne lökdösködjetek! Nem hallottátok, hogy mindjárt kijön? — Emberek, lehúzzátok a stelázsimat! — jajdult fel Zelenyák felesége. Olyan vékony hangja volt, hogy mindenki röhögni kezdett. Kint ezalatt megduzzadt a néptömeg a súlyos októberi ég alatt, ott is gyömöszködni kezdtek. Kata hirtelen észrevette az öccsét más gyerekekkel együtt a szomszéd palánkján lovagolni. — A nadrágod, te zsivány ... — mondta félhangosan, magának. — Majd foltozhatom holnap. 12 177