Szenes Piroska: Csillag a homlokán

rasztnépeknek igazuk az uradalommal szemben? Talán ezer év előtt sem. Egyre elevenebben álmodtak róla, hogy fel fogják osztani az uradalmat, mint a cseh testvérek azt megígérték. A béresek szédült fejjel jártak a munkájuk körül, de egymással hangosan beszélni erről még nem mertek. Az ispán olyan volt az utolsó időben, mint egy ördög, öreg embernek már nem való a mai világ, mondták az emberek elnézőn. ö bizony más világhoz van szokva. Egy borús októberi vasárnap küldött jött a faluból, hogy délutánra minden ember és asszony jöjjön be Zelenyák házához, mert van itt valaki Prágából, aki meg fogja mondani, mit kell tenniük, hogy földet kapjanak. Nagy nyüzsgés támadt a majorban, az arcok kerekre vidámodtak, az asszonyok azon nevettek, hogy már őket is hívják a tanácsba. Szigorúan meg volt hagyva, hogy az asszonyokat is el kell hozni. — No, Jano — kérdezte Kata anyja délben az urát —, jössz-e délután a gyűlésre? — Nekem nincs semmi dolgom az aratással — felelt az ember morogva. — De most nem az aratásról fognak beszélni. Az ember morgott. — Tik csak a bolondját járjátok, egyszer ki fognak dobni mindenkit. — Én pedig elmegyek — mondta a mamka. — Ügysem voltam templomban sem húsvét óta, legalább látom, mi folyik a világban ... No, nem jössz? — Megkérdezem a gazdát — szuszogta az ember kedvetlenül. Nagyon meglepődött, mikor a béresgazda azt mondta, hogy ő maga is megy. Kinyitotta álmos szemét. A gazda úgy tett, mintha csak vasárnapi sétálásból indulna nehéz szoknyás feleségével a falu felé. Kata Zuzikát vitte a karján. Ha elfáradt, az anyja vette át a gyermeket. Mamicska a fekete, beleszőtt virágos szoknyáját vette fel, amely hosszabb volt, mint a falubeli közönséges parasztasszonyoké, és fekete bársonykendőt hor176