Szenes Piroska: Csillag a homlokán

lene-e nekik kis cseléd. Megírta, hogy Kata a gróféknál volt már szobalányka, és el is vitték volna magukkal, ha ő engedi. Arra gondolt szegényke levélírás közben, mint féltette Katát tavaly az urakkal menni. Elkeseredett. Mért nem félt inkább aratásba küldeni, komisz parasztlegények közé? Mert tavaly az ismeretlenbe akarták vinni, míg az aratás a megszokott élethez tartozott. Kata rosszul érezte magát odahaza. Markával nem akart beszélni, az is felhúzta orrát, kicsúfolta őt, és más lányokkal kezdett barátkozni. Neki barátnőnek csak Zuzika maradt, a kis sápadt, vékony gyerek, akit olyan nagyon szépnek tartott. Nagy kék szemecskéje volt, ezt szerette nézni rajta a legjobban. Csudálatos történeteket mesélt neki, csak hogy még nagyobbra nyissa a szemét; anyja tollat adott fosztani, emellett jól lehetett mesélni. Régen hallott meséket, sokszor csak foszladozó emlékszálakat szövögetett össze, borzongató és csiklandozó történeteket a kővé vált gonosz Lucáról, aki ünnepnapon káromkodott, a félig nyúzott bakkecskéről vagy a garami zöld ruhásról, akit nem egykönnyen felejtett el. Ilyenkor eszébe jutott a nagy uradalom is, a sok szép, amit ott látott, és nem is akart csak a szépre gondolni. Éjjel néha szorongó félelemre riadt, olyan érzésre, mintha valaki mindjárt rávetné magát a sötétből, ilyenkor egész teste remegett. De ez rendesen csak a tisztulás előtt volt. Styefóról sokszor egészen elfeledkezett, néha meg csak arra emlékezett, hogy Markával látta. De néha felvillant emlékezetében a képe, vigyorogva, mint az ördög. Hallani sohasem hallott róla. Zelenyák Palkó gyakrabban járt az eszében, sokat is emlegették a nevét. Nemcsak a major és a két falu, hanem az egész széles környék állandó izgalomban élt az aratók és az uradalom ügye miatt. Az uradalom még mindig nem értesítette Zelenyákot, pedig az már két levelet írt. Akkor Zelenyák bement a városba ügyvédhez, és a maga költségén beperelte az uradalmat. Mindenki azt mondta, hogy az uradalomnak fognak igazat adni, és ez csiklandós mulatsággal töltötte el az emberek szívét. Mert mikor volt szegény pa175