Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Mikor délben hazajött, és hozta az ételt, Kata már be is takarította a kiszellőzött ágyneműt. A mozgás jót tett neki, a szeme megint csillogni kezdett. — Hát te? — csattant rá Bora néni. — Igazán, tessék elhinni, hogy már jól vagyok — biztatta Kata. — Kint ültem a napon, az nagyon jó volt. — És hogy elterelje magáról a figyelmet, gyorsan folytatta. — Egy olyan erős asszony nagyon szájalt magára. Akinek egy kicsi lánykája van ... — A Nyughass Mari, mi? Azt elhiszem, hogy a begyében vagyok. Annak, tudod, tavaly halt meg az ura szárazbetegségben, az mondta neki mindig, ha lármázott vele, szegénynyel: nyughass, Mari! Azóta rajta maradt. Még az idén adott neki valamit az uradalom, megmaradhatott a lakásban, de most már ki akarják tenni, az persze, nem tetszik ;neki. Elhiszem, mert két gyereke van. De tesz olyat tisztességes asszony, hogy más asszonytól akarja elcsalni az urát? És más gyerekétől az apjukat, mi? — Ez a bestia meg... — mondta Bora néni jó hangosan, és kimutatott az udvarra — behálózott egy négycsaládos embert, hogy az semmi pénzt nem ád a feleségének, alighogy csak éhen nem halnak, és mindent annak a bestiának visz. Kata megijedt, hogy a hangos beszédre kijön a kövér asszony, de Bora néni mintha éppen azt akarta volna. — Voltam azzal a szegény asszonnyal az intéző úrnál — mondta —, az aztán ráparancsolt a komisz emberre, hogy ha nem látja el rendesen a családját, kiteszi. Most meg azt akarja a bestia, hogy váljon el az ember a feleségétől, és vegye el őt. No mit szólsz az ilyen piszoksághoz? — kérdezte, de nem Katától. Az ajtóban állt, úgyszólván az egész világhoz fordult. A szomszéd ajtókban megjelentek a nevető fejek. — De én bizony azt meg nem engedem!... — kiáltotta. — Több eszem van nekem, mint annak a vastag tehénnek, süljön meg a saját zsírjában! Az udvar végén vad kiáltás tört föl, Kata elszörnyedt, hogy most mi lesz. Bora villámló szemmel nézett az ellenség elébe. De akkor megjött Bungyi bácsi. Az udvarban 162