Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Szegény gyerek, te bizony korán kezded az asszonyi sorsot. Karjába vette az idegen lánykát, és vitte magához. Kata kinyitotta sápadt szemét, megtörten nézett rá. — No, ne félj, gyerekem — biztatta Bora néni gyöngéden —, nem lesz belőle semmi baj. Két napig feküdt nála Kata egy fekete bőrdíványon, amelynek szélébe fehér porcelán gombok voltak beütve sorjában, szépen. Mikor kissé magához tért, ez káprázott először égő szeme előtt. Bora néni teával itatta, és saját ruháival takargatta be. Első nap még úgy szédült, a szeme úgy káprázott, hogy alig tudta ezt a jóságot felfogni, de második nap reggel, mikor Bora néni meleg kávét hozott a fekhelyéhez, megfogta az asszony száraz kezét, és forró, hálás szájával megcsókolta. — Isten meg fogja magát áldani, amiért ilyen jó egy szegény lánykához — mondta könnyektől elszorult torokkal. — Az az Üristen dolga — felelte Bora néni. — Én nem azért teszem. Ha dolgát elvégezte, odaült a kislány mellé, és elmagyarázta, hogyan kell egy lánynak betegen viselkedni. — Te még nagyon fiatal vagy, és elég kicsi, azért vagy ilyen rosszul. De ha meg fogsz nőni, és egészséges leszel, akkor semmi az. Kata azzal kínlódott, hogy megmondja-e Bora néninek, mi történt vele az éjszaka? De nem merte, nem merte... Talán nagy szégyen lenne belőle, talán ki is dobná! Talán nincs is annak semmi köze az ő betegségéhez. Vagy talán nem is igaz az egész? Marka elszaladt hozzá délután. A selyemruhás nagyságos asszony elkérte őt takarításra, oda kell most mennie. A gazdának megmondta, hogy Kata beteg. — Nem az én dolgom — felelte. — Nem és fizetlek benneteket. Helyettetek más lányokat kaptam. — Akkor mi lesz velünk ? — kérdezte rémülten Kata. — Kitől fogunk fizetést kapni? — Hát az uradalomtól, szamár — mondta Bora néni. — Amennyi napot dolgoztatok, annyi napszámot kaptok. De 159