Szenes Piroska: Csillag a homlokán

mondta Marka dühösen, törülgetve könnyeit. Egészen le volt sújtva. — Engedj engem a sorokba feküdni — kérte. — Félek. — Azt hiszed — kérdezte Kata riadtan —, ide is el merne jönni? — Én nem tudom ... De félek. — Ha még egyszer beszélsz vele, én nem beszélek veled soha többé — mondta Kata haragosan. A helyét azonban átengedte a sarokban. Egy kicsit külön voltak ők ketten, Póla elment a másik csoporthoz, cserélt egy ottani lánnyal. Már meghúzódtak csöndesen fekhelyükön, mikor a többiek bejöttek, de a lárma, a lányok kacér és nyugtalan elhelyezkedése megint felizgatta a gyerekeket. A lányok ide-oda kiabáltak a férfiakhoz, míg Zelenyák rájuk nem szólt: — Elég! Aludni is akarunk. — Aztán egyszerre: — Palkó, hol vagy? Kata összerezzent, szégyenlősen, mikor Palkó hangját hallotta kívülről. — Itt vagyok. — Hát csak gyere be, fiam — biztatta a fiát Zelenyák, és a lányok nagyot nevettek. — No, nézzétek a kis Palkót. Nem kint maradna éjszakára? Kata elszomorodott. Mit keres a kis Palkó odakint, mikor épp az előbb kérte őt kedvesének, és meg akarta ölelni? Máris talált volna magának mást? Styefo azt mondta odakinn Palkónak: — Marka engedte volna magát, már engedte is. Csak biztosan attól ijedt meg, hogy ti meglátjátok, ha utánunk jöttök, mert elfelejtettem őt félrehúzni az útból. — De akkor mért jajgatott úgy? — Mert a lányok ilyenek, ha azt hiszik, hogy meglátják őket. Ha sötétben mennél hozzájuk, ahol kiabálni se lehet a többiek miatt, meglátod, hogy hagyná magát... Próbáld meg! Palkó a fejét rázta. — Mert te gyáva vagy. Én meg fogom tenni még ma 154