Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Igazán, Katka, ne légy olyan utálatos — szólalt meg Marka is. — Nem akarunk mi semmi rosszat. — Jó, hát gyerünk sétálni. Styefo és Marka azonnal előrementek. — Csak arra gyere, amerre én viszlek — hallatszott a fiú hangja és Marka csiklandós nevetése a homályból. Valami utat éreztek mezítelen talpuk alatt és a homályban csűrök felfehérlő oldalát, meg sötét foltokban boglyákat. Egyszer erős istállószag csapott feléjük, elmentek egy sötét tömeg mellett az előttük sétálók homályos mozgása után, és állatok megmozdulását hallották a falon át, amint könnyű álmukban feldobogtak. Aztán egyszerre a szabad teret érezték, az éjszaka világosabb és lengébb lett, kitárult fölöttük az ég sok melegen ragyogó csillagával. — Hold nincsen — suttogta Katuska. Fölnézett az égre, és melle kitágult. Megérezte, hogy a fiúnak mellette akadozik a lélegzete, és magában felnevetett. Ez olyan csiklandós érzés volt, maga is megzavarodott, mégis csúfolódni szeretett volna Palkóval. — Katuska ... — mondta éppen akkor halkan a fiú. — Tessék?... — lehelte ő vissza, és egy kicsit megriszálta magát a sötétben. — Igazán ... látod, lehetnél a kedvesem, Katuska ... Kata felnevetett. — Ó, te! •—• mondta. A nyakán ügyetlen, tapogató, meleg ujjakat érzett, lerázta kacéran. — Te még gyerek vagy. — Nem vagyok gyerek — mondta elbúsultan a fiú, át akarta ölelni. Kata halk kacajokkal tiltakozott, a fiú mégis elkapta a derekát, és magához rántotta. Meginogtak, forró zavarban mindketten, egy tompa puffanást hallottak, azt hitték, hogy leestek. De akkor egy hangos sikoltás szaladt az égnek, a Marka hangja. — Jaj... hagyj békén ... ne bánts! Morgás és dulakodás zaja hallatszott, a mezőn mintha göröngyök mozdultak volna meg szaggatott susogással. — Marka! — kiáltott Kata rémülten, úgy összerezzent, 152