Szenes Piroska: Csillag a homlokán

és megkönnyebbülve felkapta a kicsit, és a föld felé lógatta a fejét. — Minek zabálsz annyit, kis disznó? Elfelejtette, hogy még maga eteti a másfél évest. Gyurko elszabadult a mosdatástól, és röhögve köpködte a vizet. Kata a bölcsőhöz szaladt. — Egész összerondította a vánkost — szólt szakértőn, aztán elnevette magát. — Tedd a kemencéhez száradni — mondta bosszúsan a mamka. Helyrerázta a gyereket, az felszabadultan ordított, megitatta egy kis vízzel. Azzal odaadta Katának. — Ne bőgj! — intette Kata a kisfiút. — Nézd, kijött a szép kiscsikó az udvarra. A vaksi ablakhoz lépett, és olyan elszánt markolással emelte a kicsit az üvegig, hogy szoknyája elöl magasra húzódott. A szemközti istálló párolgó ajtaján kiszaladt a kiscsikó. Szép fényes volt a barna bőre, az ő apjuk kefélte fényesre ma reggel. Misko tágra nyitotta kék szemét, és magafeledkezetten csuklott. Pendelykéje egészen vizes volt. Most kijött egy béres az istállóból, és bekergette a kiscsikót. A gyereket újra elfogta a nyugtalanság, és egészen délig folyton baj volt vele. A virágos tányéróra tizenkettőre berregett, az apko pontosan benyitott. Báránybőrrel bélelt fekete ködmönt viselt, és lapos tetejű kerek kalapot. — Hideg van — szólt, és megdörzsölte kirepedezett kezét. Egyik lába térdben össze volt rántva, erősen sántított. Leült a kemence melletti padkára. Gyurko elébe állt, és szótlanul rábámult. Már megint lógott az orra. Az ember visszanézett rá, savószín szeme egészen kifejezéstelenül bámult ki fakó szemöldöke alól. Arca fekete és cserzett volt, csak szája körül volt valami lágy, közömbösen bús vonás. Ahogy rábámult a gyerekre, vastag szempillája lassan reszketni kezdett, és ráborult merev szemgolyójára. — Sokat zabált — szólt a mamka panaszosan. — Hányt. Az ember felriadt, ránézett, aztán leejtette újra szempilláját. Az asszony csak nyelt egyet, a megvetés és utálat enyhe keveréke kenődött el bágyadt vonásain. 14