Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Aztán a friss kalács illata áttörte a kedvetlen káposztaszagot, és lassan felelevenített mindenkit. Ebéd után nagy csend lett. Apko kocsmába ment, a kicsi elaludt, Gyurkót felöltöztette anyja, és kihajtotta az udvarra, maga lassan elrakosgatott. Kata leült a kis zsámolyra, és térdére vette a könyvet. Holnap megint iskolába megy. A könyvet öregen kapta az iskolában, de ő még jobban összenyálazta a csücskét ősz óta. Az elején nagy vastag betűk álltak egyedül. Az I ponttal a tetején, aztán az R. — I-rö!...Ri! Aztán jön az U betű. U-rö, I-rö. Ez már egy mondat, ö is fog tudni magyarul, mint a fiatalúr. Megnyalta az ajkát, és nevetett. — Te fakutya — szólt az anyja olyan halkan, hogy Kata meg sem hallotta. Nehezen, fáradtan pihegett a padkán, parányi tükörbe nézegetve, bontogatta pici copfokba font zsíros haját. Fölvillant előtte saját nevetős gyereksége, nevetős lánysága hamari beborulással. Csak soha férjhez ne került volna! E miatt a lányka miatt, hogy ne szülessen meg fattyúnak ... A halványsárga nap oldalra hajtotta fejét, ferde sugarakat vetett be a kis ablakon. Az udvaron rohangásztak a béresgyerekek, éles hangjuk átmetszette a tiszta levegőt. Kata egy pillanatra felnézett, megérezte a falon át a friss levegő illatát. De összeverekedett tegnap a béresgyerekekkel, kicsi volt, és nagyon kikapott. Inkább a könyvet nézte a Z betűn túl, ami még ismeretlen föld volt, csak a betűk mellé állított kis képek sejtettek nagyszerű dolgokat. Például itt volt egy kéményseprő. Amilyen ősszel járt a faluban, és bebújt minden kéménybe. Hogy féltek tőle a gyerekek! ö nem. ő csak kicsit messzebb állt, és magában énekelte azt a verset, ami úgy kezdődik: Kéményseprő, mikor mosakodtál? ... — Ne zúgj, zümmögj folytonosan! — szólt a mamka. — Olyan vagy, mint egy méhkas. Kata ezt nevetségesnek találta, és kuncogott. így teltek el a téli vasárnapok. Tavasszal már egészen más volt minden. Apko meghara15