Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Hát persze — nevetett Kata is. — Hát mit gondolsz te, nehéz munka az aratás. — Styefo csak egy évvel idősebb, és mégis tudja. — Melyik az? — Ott a kancsal Fero mellett. Kata megkereste a kancsal Ferót a tekintetével, és látta mellette elheverni a vastag nyakú legénykét, akinek olyan nagy volt a szája, ha nevetett. Most is, mikor észrevette, hogy rája néznek, elvigyorodott. Föltápászkodott lustán, és odajött. — Hát a kamarátkád hol van? — kérdezte szétvetve lábát. — Az ám a mérges macska! Fújt és kapart. A testvérének jól össze van szántva az arca. Marka már megnézte lopva Póla arcán a karmolást, de mert Póla elfordult tőle, ő sem akart jobban ránézni. — Nem szép dolog lányoknak verekedni — mondta Palkó. — Aj — vigyorgott Styefo —, pedig nagyon mulatságos. — Te is szoktál verekedni? — kérdezte Palkó Katától, és rávetette szelíd, barna szemét. — Ó, — mondta Kata nevetve —, persze hogy megpofozom néha az öcsémet, bizony. De ő még nem mert eddig visszaütni. — Majd fog, ne félj semmit — biztatta Styefo. Kata a vállát vonogatta. — No, én most megyek — szólt. — Jó munkát nektek. Egyedül nehezebb volt a nagy fazekat és a sok edényt elcipelni, sokszor megállt az úton elfúlva. Aztán találkozott Markával, behúzták együtt az edényt a konyhába. Most már zökkenés nélkül ment a munka, elmosogattak Annussal, se Varga nénit, se Bora nénit nem látták. — Bora néni igen megharagudott délelőtt — mondta Annus. — Szaladt az urához panaszkodni. Ismeritek Bungyi bácsit? Nem ismerték. — Bungyi bácsi ha nem is nagyon fiatal, de szép ember. Majd meglátjátok, ö a jószágigazgató úr kocsisa, mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Bora néni pedig 141