Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Hát Varga néni, én tudom, hogy maga nagyon a kedvében jár a Vörösné nagyságos asszonynak — szólt dühösen Bora néni. — De azért engem ne ültessen a krumplipucolás mellé egész délelőttre, legyen szíves. Legalább aratásidőben ne foglalja le magának Vörösné az uradalmi cselédeket. Varga néni ránézett egy szúró pillantással. — Te csak beszélsz, Bora fiam, aztán majd belebotlasz a saját nyelvedbe. Talán én parancsolok az intéző úr feleségének? Vagy te? A fekete asszony belevágta a kezében tartott krumplit a vízbe. — Nekem nincs mit félnem tőle, te meg magad tudod, mért hízelegsz neki. — Hátat fordított, és kiszaladt a konyhából. Varga néni nem szólt. A tűzhely fölött állt, és nézett a rotyogó katlanba. Az arca nem látszott. — Siessetek! — szólt rá Annus halkan a kislányokra. Fél tizenkettőkor bekiáltott a kocsis, a forró gulyást átöntötték a pléhfazekakba, Annus és a két lányka vitték az aratóknak az ebédet. — Én másik csoporthoz megyek — szólt Marka. — Nem akarom Pólát látni. Az aratók mögött már szabad volt a tér, az ég még jobban kitágult fölöttük. Az emberek nyugodtabbak voltak, mint a tegnapi napon, meglassították mozdulataikat is. Kata inkább eléjük adta, mint osztotta az ételt, hogy mert volna felnőtteknek osztani. Csak egy merőkanál volt, nem nyúlhattak bele egyszerre többen. Meg volt mondva, hogy ebéd után rögtön jönni kell, Kata is szedett magának mindjárt, hogy időt ne veszítsen. Zelenyák Palkó kezében tartotta csajkáját, és melléje ült. Már ő is fehérben volt. — Így jobb, mi? — nevetett rá Kata. — Máma megpróbáltam a kaszával. — No? — Nehéz volt — nevetett Palkó. 140