Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Hát mit gondoltál te, mi lesz itt? — Tudom is én. Valami érdekes — felelt Marka elmélázva. Vacsorára sárgakását főztek juhhússal, és krumplilevest. Csak Annus volt a konyhán, meg Bora néni. Ilona és a szeplős álltak aratásba. — Bora néni — kezdte Katka halkan, mert bizalma volt a sovány asszonyhoz —, emberek, szegények, mondják, nagyon sok paprika tetszik adni húsra. Az asszony rámeresztette csókaszemét, ha így nézett, kicsit kancsalított. — Tán bizony a főztöm ellen van kifogása az atyafiaidnak? — kérdezte fenyegetőn. Kata érezte, hogy baj van. — Csak paprika lenni sok — bizonygatta gyorsan. — Csak paprikától lenni nekik nagyon meleg, szegény embereknek. — A nyavalyás tótok! — fújt egyet a sovány asszony. — Mit akarsz? — kiáltott Katára hirtelen. — A sárgakásárra nem is teszek semmi paprikát. — Akkor jó! — dadogta Kata. Elfordult, és a szeme tele volt könnyel. Mért kiabálnak rá, mikor csak jót akart?... És mért szidják itt mindig a szegény szlovákokat? — Ezek a kálvinok mind olyan mérgesek — susogta Marka. — Anyám is mondta: A magyarok kálvinok és haragos emberek. Szép világos nyári este volt, mikor az aratók bejöttek. Fél kilenckor még fénylett az ég az éppen eltűnt naptól, még piros volt az emberek áthevült arca. Ledűltek a csűrök előtti füves földre, sokan mosakodni is mentek, és várták a vacsorát. Kis taligán friss kenyereket húzott ki hozzájuk egy béres, azt osztogatták el egymás közt kiszabott mértékben, aztán kimérték nekik a levest, és csend lett. Ültek a földön térdük közé szorított csajkával a fáradt emberek, asszonyok, férfiak, nehéz ünnepélyességgel merítették meg első kanalukat a forró levesben, és lassan emelték szájukhoz. Dolgoztak, nehéz munkát, hogy ehessenek. Meg kellett becsülni az ételt, nehéz, nagy érték volt, életüket váltották 124