Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ságot nem lehetett behozni. Lihegő lélegzetükön át hallották hátuk mögött a ló feléjük léptetését, és mindhárman megijedtek. — Hát ti? — szólt rájuk a magasból az intéző. — Hát ti mit játszadoztok itt? Az aratás nem játék! A kislányok ráemelték rémült szemüket, Palkó fogát összeszorítva dolgozott. — A Marka lába... — dadogta Kata, és Marka véres lábára mutatott. — Elvágtad? — kérdezte haragosan az intéző. — Megszúrta a tarló — susogta Marka az intéző mozdulatlan szemébe nézve. — No — mondta az. — Nagy eset. Minek mennek ilyen taknyosok munkába? Fölemelkedett nyergében, és átnézett a dolgozók során. A nagy ritmus szállt föl-alá, nem zavarta semmi sem. — Hagyjátok abba! — szólt visszasüppedve nyergébe. A mosókonyhában főznek az asszonyok, onnan küldjetek ki két lányt a helyetekre. Ti meg maradjatok a konyhán. No, mi lesz? — kérdezte, mikor nem mozdultak elég gyorsan. A kislányok rémülten mentek ki a gyalogútra, a ló szorosan mellettük léptetett el. Visszafordultak a major felé, de egy darabig szólni sem tudtak egymáshoz. — Mindig a mosókonyhában leszünk? — kérdezte végre Kata megzavarodva. — Mit tudom én? — szólt ingerülten Marka. Erősen sántikált. — Mit gondolsz, azért itt tartanak bennünket? — Mit tudom én? Visszaértek a majorba majd egy félóra járás után, és nem mertek senkit sem megszólítani, megkérdezni, hogy hol van a mosókonyha. Csak ténferegtek ide-oda, szorongva a rengeteg épület és udvar között, néha valaki rájuk nézett, de mire megszólították volna, elfordult. Végül egy kisfiútól kérdezte Marka, az mondott valami hangosat magyarul, és követ dobott feléjük. Utoljára maguktól akadtak a mosókonyhára. 114