Szenes Piroska: Csillag a homlokán

odaküldte apja, kissé szégyenre, a kaszával bánni még nem tudott. Nem szólt a kislányokhoz, csak lehajlás közben tekingettek egymásra. Kata tömzsi kis teste nehezebben hajlott, mint Markáé, fél óra múlva szuszogni kezdett. Zavartan pillantott Palkóra, Palkó nevetett. — Mesélni az iskolában könyebb volt, mi? Kata piros arccal bólintott. — Megvan még a jutalomkönyved? — Jaj, a lábam! — kiáltott Marka fájdalmasan. A frissen vágott tarlón úgyis rosszul ment, de most egy éles torzs két ujja közé szúrt, és vér csordult ki vékony bőrén. A fájdalomtól remegett a teste. Kata is, Palkó is lehajoltak megnézni. — Nincs zsebkendőd? — kérdezte Palkó. — Nincs — felelte Marka sápadtan. Palkó a nadrágzsebébe nyúlt. — Én is otthon hagytam — szólt restelkedve. — Pedig most jó lett volna. — Gyerekek, hé!... — kiáltott rájuk a lány, akivel egy sorban dolgoztak. — Mi lesz a munkával? Megrémültek, mikor meglátták, mennyire elmaradtak. Ha nem tudják kipótolni, folyton a csapat mögött lóghatnak, pedig mind a hárman úgy érezték, hogy nem teljes jogon vannak itt. Sokkal fiatalabbak voltak, mint a többiek. — Majd én segítek neked — szólt Kata az erősen sántító Markának. — Hát persze, majd én is segítek neked — mondta azonnal Palkó. Igyekeztek teljes erőből, Kata majd annyit végzett, mint a fiú, mégis egyre jobban elmaradtak. Az ő embereik mögött eldőlve maradt a gabona, a többiek sarkában mindig ott jártak a lányok. — Jaj, istenem, jön valaki! — súgta ijedten Marka. Gyorsan lehajolt dolgozni ő is. A gyalogút felől a magas vetésben feltűnt egy lovas derékig. A barna lónak csak izzadt feje, és mozgó fara látszott. A merev szemű intéző járta lóháton a földeket. Olyan gyorsan dolgoztak, ahogy csak tudtak, de a távol8 113