Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)
Khín Antal - 3. Csallóközi vizahalászat
rá a halászok hálóval is. Ilyenkor állandóan figyelték a vizet (az őrhal elnevezés bizonyára innen ered), mert vonulás közben gyakran felbukott. Nemcsak úgy, hogy a háta látszott ki, hanem gyakran félig kiemelkedett a törzse, a halászok szerint felállott a vízben, mintha körül akart volna nézni. Szerette a csillogó tárgyat. A vizahorgok ezért mindig fényesek voltak. Ezzel a fényes tárggyal szeretett játszani, gyakran feléje csapott a farkával és ilyenkor rajtaveszett. Megfogódott. A régi őrhal 1000 fontot is elnyomott, a hossza nyolc méter is volt. A hazájában azonban húsz mázsára is megnőtt. A Dunában a mély helyeken szeretett tartózkodni. Hogy ma már kipusztult, annak okát a halászok a folyó szabályozásának tulajdonítják. A mély, 40—50 méteres vizek és csendes ágak eltűntek a szabályozás óta. A folyás is gyorsabb lett, amit a hal nem szeret. A viza a Duna legértékesebb hala volt. Valóban királyi hal, mert nemcsak leghatalmasabb lakója volt e nagy folyónak, hanem a halak közül ez került elsősorban a királyi asztalra, amint ezt nekünk az Árpádok és egyéb királyok oklevelei, meg a feljegyzések elbeszélik. A fogására használt különleges eszközöket: a vizafogó-cégéket vagy rövidesen vizafogókat, úgy adományozták a királyok híveiknek, mint akár egy földterületet vagy egy-egy várat. A Bécsi Képes Krónika tanúsága szerint a Csallóköz vizáinak már az első Árpádok idején történeti szerep jutott, még pedig nem kisebb, mint az, hogy III. Henrik császár éhségdulta seregének életét mentették meg. Amidőn t. i. Henrik császár megtámadta Péter király miatt 1. Endrét, Győr alatt rosszul járt. Nemcsak csatát vesztett, de éhinség is pusztított 4* 51