Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Khín Antal - 3. Csallóközi vizahalászat

3. Csallóközi vízahalászaŕ Aranykertnek nevezi a rege a régi Csallóközt, hajdani gazdagsága révén. Az egykori Aranykertből azonban csak az aranyhajú tündéreket szokta emlegetni, akiknek elhullatott hajszálaiból lett itt a sok arany s belőle a sziget gazdagsága. Pedig hát nem csupán ebből termett, még az aranykalász dús magjából sem. Ama regés időkben nagy bősége volt itt az erdő vadján kívül (melyek közt a hagyomány szerint itt tanyázott a bölény is) a halnak. Megtermett az Aranykertben az aranyponty oly bőségesen, hogy még a mult század elején is volt belőle rengeteg. Kevés munkával megélhetett belőle a szegény ember és ingyen is adták akárhányszor a halászok. Vajka, Doborgaz öregjeiben még élénken él ennek emléke. Ma azonban alig van belőle hírmondó. Azután tanyája volt e sziget a Duna óriásának, a vizának is, vagy ahogy a régiek nevezték másik nevén: az őrhalnak. A magyarságnak történeti szerepet játszó hala volt ez. Ma az új nemzedék csak hírből ismeri s a fogására használt „szégyét" még abból sem, pedig a régi Magyarország leghíresebb vizafogó-cégéi itt állottak. A viza — a tudomány acipenser huso-ja — ma már igen ritka hal Csallóközben és ha elő is fordul, akkor sem a régi óriás többé. Hasonlít a kecsegéhez, csak az orra tompa és nem hegyes, mint ezé. Igazi hazája nemi a Duna volt, hanem a Fekete tenger, ahonnét feljött egész Pozsonyig. A halászok tudomása szerint két rajban vonult. Az első márciustól májusig, a második augusztustól decemberig tartott. Mindenfelé a Duna mentén a vizafogó-cégék hatalmas vizahorgok vetettek cselt neki, de lestek 50