Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Khín Antal - 1. Mit beszél a Csallóköz?

még egészen a mult század elején is. A lakosság jó része állattenyésztéssel foglalkozott még a XIX. század közepén. Ama nagy gabonaszállító hajók — csallóközi szóval bürkös hajók —, aminők Jókai „Aranyember"-ének korában jártak a Dunán, hozták ide a kenyérmagvakat. Csallóközön át mentek Ausztriába. Felső-Csallóközben Vajka volt megállóhelyük. Egyik erdője ma Hajósok néven őrzi ennek emlékét. Jó dolguk volt ekkor — beszélik a halászok — a somorjai csizmaziáknak. Egy-egy ilyen bürkös hajó száz—kétszáz pár csizmát megvett. Lovak vontatták e nagy hajókat. Száz pár ló volt befogva. Sok hajcsár mellettük. Ezeknek kellett a csizma, mert a sok gyaloglásban sok lábbeli szakadt. A somorjai csizmaziáknak jó hírük lehetett, mert nem akárhogyan elkészített csizma volt az. Valószinűleg olyan lehetett, mint a „halász-saru", amelynek szára legyűrhető és föl is húzható, hogy gázolni lehessen benne jó térden felül, amikor szükséges. A csizmának vízállónak is kellett lenni. Ma már csak egy-két régi mester érti az ilyenfajta csizmák készítését. Ebből az időből származtatja a hagyomány a csizmaziák sokaságát Somorján. Ezeknek a hajósoknak emlékét őrzi a halászoknál Doborgaz község határában a Görgeteg nevű erdőhöz fűződő monda. A halász ezt a tájat újság idején (újholdkor) kerüli. Nem igen meri felütni szállását éjjelre sem, csak a bátrabbja, mert, úgymond, kísérteties hely. Valamikor gonosz, káromkodó bürkös hajósok jártak erre. Az Ég végre megsokalta istentelenkedésüket s oly rettentő vihart támasztott, hogy hajóstul-lovastul a Duna hullámaiba vesztek. Azóta is lehet hallani borzasztó káromkodásukat, ostoraik pattogását a kisértetek óráján, amint lovaikat bíztatják. Ezen a helyen állott réges43