Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Kemény Lajos: Emlékezzünk csallóközi régiekről

alatt állott, aki jogait jószágaiban szabadon gyako­rolhatta, minden feltételes szolgálattól, adónak, vám­nak, harmincadnak, helypénznek fizetésétől és egyéb terhektől mentes volt és csak hazája védelmére volt köteles katonáskodni. Hol van már az elnyomott jobbágy, ki földesúri hatalom alatt állott, az urbariális, contractuális, ta­xalista, censualista telkes gazdák, kik aszerint, hogy egész, fél vagy fertálytelket bírtak, évenként meg­határozott számú igás vagy gyalognapot szolgáltak az úrnak napkeltétől naplementig, alkalmas munká­sokkal, eszközökkel és marhákkal. Vagy résztvettek az úr vadászatain akár mint hajtók, akár mint pus­kások. Hosszú fuvarra vitték az urat és gazdatiszt­jeit s végül kilencedet adtak mezei termékeikből s boraikból. Pozsonyvármegye lakossága a reform idején túlnyomóan nemesi rendű volt. A szabadosokat nem számítva 1846-ban harmincháromezerhétszázötven választónemest, tizenegyezer jobbágyot, tizenegy­ezer házzal bíró és kétezerhatszáz házatlan zsellért írtak össze területén, kik közül a legtöbb nemes a Csallóközre esett. (Az ország összes nemessége 617.521 főre rú­gott s így Pozsonymegyére ezeknek tizennyolcad­része jutott.) A vármegyei levéltár mintaszerűen rendezett c a p s á i temérdek eddig közzé nem tett okmányt őriznek mindezekről. Külön tanulmányt érdemelnek az érsekek ban­deriális katonái ; a praedialisták nemesi székei a maguk palatínusa, alispánja, főkapitánya és a községi bírói tisztet el­látó hadnagyaival. Albár, Bacsfa, Bense, Doborgaz, Keszőlczés, 36

Next

/
Thumbnails
Contents