Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

mítoszokat tovább tápláljam. Mindaddig, amíg az intézet érdeke is ezt kívánja. Egy pillanatra sem léphetek ki a szerepeimből. Nem kockáztathatom, amit elértem már velük. A kölykök, a munkatársak, de még Valentíny is, elsősorban a szerepeimet kérik számon; ami a maszk mögött van, nem érdekli őket. A gyerekek nem ostobák. Válogatott társaság, irónia nélkül mondhatom. A minisztérium szedte össze őket a többi intézetből, a minisztérium jóváhagyásával kerültek mihozzánk. Intelligensek, tehát lehetséges, hogy — kikerülve mitőlünk — egyszer még a társadalom hasznos tagjai lesznek. Mert azt azért a minisztériumban is jól tudják, hogy a mi munkánk olykor szisziíuszi munka. Ezek tények. A fiúk nyolcvan százaléka értelmiségi ivadék, s ez legalábbis elgondolkoztató. Nekünk úgy kell bánnunk hát velük, mint értelmes, felnőtt emberekkel. Minden egyes esetet külön-külön szemügyre venni, óvakodni a ráfogásoktól meg a hamis általánosításoktól. Ebben egyetértünk Valentínyvel, s azt hiszem, mindenkivel, aki szívén viseli az ügyünket. Egy korábbi jelentésemben ezt így foglaltam össze: föl kell ébreszteni bennük a bűntudatot. Értelmes embereknél nem olyan nehéz. Persze nem vezeklést várunk tőlük. Egyikük sem nagykorú, amit tettek, azért a társadalom is felelős. A társadalom pedig nem cinikus, tehát nem közösítheti ki őket örökre. Amikor bevezettem a nyitott kapus rendszert, őrültnek tartottak. A kölykökkel eleinte nem bírtunk, az első hetekben nem múlt el nap szökések nélkül. Gyalog, az erdőn keresztül csupán háromnegyed óra járás a város. Mi úgy jártunk túl az eszükön, hogy a városi legényekből önkéntes milíciát toboroztunk, ez segített nekünk a szökevények kézre kerítésében. Akit elkaptak, bekísérték a városi rendőrkapitányságra. Készségesen segítettek nekünk, mi pedig fizettünk a segítségükért. S nem is keveset. Annál érthetetlenebb, ami később történt. Egyre-másra kaptuk a híreket, hogy az intézeti kölyköket megverték az utcán, kórházba kellett szállítani őket. Az is bebizonyosodott, hogy a verekedéseket a városiak provokálták, s amikor felelősségre vontuk őket, nem is tagadták. Csupán arra nem tudtak válaszolni, miért. Valamennyien értetlenül és megdöbbenve álltunk az események előtt, kerestük az okokat. Feloszlattuk a milíciát, akkor viszont a városiak szembefordultak velünk, beadványokat firkáhak, hogy az intézetet költöztessék más vidékre, sőt arról is tudomásom van, hogy valamelyik kocsmában a hatóságot gyalázták, amiért nem röstell együttműködni velünk. A dolog kis híján 401