Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

mindannak dacára, hogy Tóth Ignác egy büdös szót sem szól hozzá, rajong érte. A tavasszal Tóth Ignácnak mégis infarktusa volt. Pityu ritkán ír, én meg csak minden második levelére válaszolok, nincs miről írnom neki. Mindezt csak azért mondom el Sanyinak, hogy beszélhessek végre a kommunánkról, amiből, előre látom, úgysem fog fel majd többet, mint hogy ott a nők közösek, s talán még fel is háborodik, mondván, jobb ma egy erőszak, mint holnap tíz kommuna. Pedig azt, hogy kommuna, csak itt találtam ki az intézetben. Tulajdonképpen eszünkbe sem jutott akkor, hogy kommuna. Összejöttünk nálunk, de a csajok tízkor már fészkelődtek, és nyafogtak, hogy kikapnak otthon. Pityut később mégsem csapták ki a gimnáziumból. Az egyik csaj elment fodrásznőnek, a másik eltűnt a városból. Egyszer a diófa asztalon szeretkeztünk, máskor az udvarban, szemergő esőben. Sátrat vertünk a szilvafák alatt, kopogott a ponyván az eső, és megzabáltak a szúnyogok. Tóth Ignácnak szakálla nőtt, s néhány hét alatt megőszült. Esténként egy-egy órára megszökött a hivatalából, lerázta a kísérőit, nem félt egyedül csavarogni a városban. A fodrászinas csaj bal mellén, körömhossznyira a bimbó fölött fekete szőrszál nőtt. Először nem tudtuk, mért szégyelli levetni a melltartóját, Pityu hiába könyörgött neki, mígnem levágtuk ollóval, de akkor a csaj azt mondta, vágjuk le a szőrt is, mire Pityu levágta azt is. Üres lett utánuk a ház. Sohasem tudtam megszokni. Legalább telefonunk lett volna otthon, hogy felhívhassam dr. Tóth Ignácot. Elképzelem, amint kertészkedik, fehér kesztyűben megmetszi a rózsatöveket, káromkodik a szárazságra. Pani Oľga elfárad mellette, estére megdagad a lába. Nyolc unokája van, egyszer húsvétkor elhozza mind a nyolcat. A legnagyobb tízéves, a legkisebb négy, Tóth Ignác megveregeti az arcukat, titokban imádja a gyerekeket, de azért lopva mégis azt fürkészi az arcukon, nem fertőzte-e meg máris a gonosz valamelyiket, mert akkor azt sürgősen el kell különíteni a többitől. Télen Mikulásnak öltözik, s a bűnről prédikál nekik. Egy nagy madárpókot húz elő a zsebéből, és eltapossa a szőnyegen. A süvege alatt följelentések, névtelen levelek. Még most is akadnak olyan szerencsétlenek, akik hozzá fordulnak a panaszukkal, s kérik, személyesen járjon közben az érdekükben. Tóth Ignác pedig nem tud nemet mondani. Éjnek idején lobogó fáklyával járja az utcákat, beles a kapualjakba, felírja azoknak a nevét, akik este tíz után még égetik a villanyt a szobájukban. Átépítteti a várost, lerombolja a sikátorokat, 397