Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

elnézem a köztársasági elnök képét a falon, akit Tóth Ignác tréfás bizalmassággal II. Antinak becéz. Lefelé gyalog megyek, s vagy háromszáz lépcsőt számolok meg a portáig. A portás jó éjszakát kíván, én azonban nem kívánkozom haza az üres lakásba. Jó darabig semmire sem gondolok. Az utcák mindenfelé üresek, rendőrjárőrrel nem találkozom. Szedem a lábamat, hogy a vasútállomás mellől minél hamarább beérjek a városba. Bár tudom, ebben az időpontban a város is néptelen már. A Szabadság park. Néhány napja itt beszélünk meg találkát Pityuval meg két csajjal. Az én ötletem, hogy jöjjenek fel hozzánk, akár nálunk is aludhatnak. A két csaj vonakodik, Pityu meg inkább velük tart. Aztán egy este váratlanul betoppannak. Pityu úgy hallotta, Tóth Ignác nem jár haza, csak a hét végén. A csajok izgulnak, Pityu félrevon, s kölcsönkéri egy órára az egyik szobát. Az se baj, ha nincs ágy. Fél óra múlva már csak emlék a szüzességem. A tévéműsort nézzük éjfélig. Akkor ők fölszedelődzködnek, másnap este azonban újra eljönnek. Augusztus közepe van, másfél hét a tanévnyitásig. A szebb napokon strandra járunk, összehaverkodom Pityuval, egyszer hozzájuk is elmegyek, mert ez kiváló alibi Pityunak. Körülugrálnak, mint valami frakkos attasét. Pityu apja kántor a katolikus templomban, az anyja húsz évvel fiatalabb, szakácsnő a Berzsenyi (majd Sztálin, most Samuela Lutovského-Lengyela) utcai borozóban. Egyszerű, dolgos emberek. Tóth Ignác hívja így azokat, akik boldogok, ha vasárnap délután elszaladhatnak a focimeccsre, a vasárnapi ebédjükből pedig félreteszik a maradékot hétfőre, keddre, netán még szerdára is. Egy év alatt így megspórolják leendő Trabantjuk karosszériáját, a következő esztendőben az alkatrészeket, a rá következőben pedig vesznek egy használt kocsit. Tóth Ignác szeret leereszkedni hozzájuk. Elhiteti magával, hogy a titkos protektoruk, a gyerekeiket beszerzi a főiskolára. Pityu szülei a lelkemre kötik, hogy adjam át az üdvözletüket Tóth Ignácnak. De nehogy elfelejtsem! S okvetlenül jöjjünk el hozzájuk csirkepaprikásra. Pityu írja meg, hogy Tóth Ignác, amióta nyugdíjazták, teljesen megváltozott. Senki sem köszön neki a városban, de ez őt nem bántja. Szép nyugdíjat kap, meghízott. Tavasztól őszig kertészkedik, gyönyörű rózsalugasa van, meg egy házvezetőnője, valamilyen pani Oľga,* aki * Olga asszony 396