Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

emeleti hivatali szobájában, s lassacskán be is költözik oda. Az ablakait golyóálló üveggel cserélik ki, előszobájába testőröket állítanak, akik mindenhová elkísérik. Az ország összes rablógyilkosa Tóth Ignácra feni a fogát. Szemét vérerek futják be, szeme alja táskás, a fáradtságtól majd összeesik, de ő nem adja fel. Vadul villogtatja az igazságszolgáltatás sohasem rozsdásodó pallosát, s irgalmatlanul lesújt a közrend megbontóira, a fosztogatókra, gyilkosokra, garázdákra, sunyi zsebmetszőkre, bankrablókra, útonállókra. Egyszer nem bírom megállni, elmegyek hozzá a hivatalba. A portás rendben találja a papírjaimat, viccelődik, megdicsér, mennyire megemberesedtem. Aztán becsapja a liftajtót, s én megnyomom a gombot, és számolom az emeleteket. Tóth Ignácot serény munka közben lepem meg. Vacsorázik, de oly módon, hogy közben a bal kezével az írógépen kopog. Jó estét köszön, beleharap a szalámis zsemléjébe, s szól az egyik hivatalszolgának, hogy főzzön nekem kávét, mert ma este még sokáig fogok várni, amíg időt szakíthat rám. Huszonhat elintézetlen akta fekszik a fiókjában. Humorizál. Huszonhat akna, mondja, mind a huszonhatot ki kell biztosítani. Még ma éjjel. A hivatalszolga pattan, hallom, amint az előszobában megereszti a vízcsapot, és meggyújtja a gázt. Tóth Ignác pedig gondol egyet, odajön hozzám, kezet ráz velem, megkérdi, hogy megy az iskola. Elkéri a személyi igazolványomat, megvizsgálja az igazolványt kiállító szerv pecsétjét, ellenőrzi az adatokat. Figyelmeztet, nehogy rossz társaságba keveredjem. Amikor elmondom neki, hogy megnyertem a járási honvédelmi gyakorlaton a terepfutást, földerül az arca, s barátságosan megveregeti a vállamat. Jó úton járok, mondja, de sose legyek jogász. Más pályát válasszak, különben látástól vakulásig robotolhatok, mint ő. Sóhajt, szomorúan legyint, s odavezet az ablakhoz. Fények villognak a szemem előtt, a látóhatár szélén narancsvörös az égbolt. Ebből a szobából az egész országot látni. Azok a fények nyugatra, ott: Prága; kelet felé: az ott a kassai vasmű. Béke, nyugalom, csönd. Ezért a békéért, nyugalomért, csöndért ő a felelős. Felelős önmaga előtt, felelős a közvetlen felettesei, az igazságügy-miniszter és a köztársasági elnök előtt. De felelős azok előtt is, akik most az éjszakai álmukat alusszák. Észreveszem a vaságyat a sarokban. Naponta cserélik rajta a fehérneműt; ott a pizsamája, az olvasószemüvege is, s az ágy lábánál ott a vekkeróra, fél hétre beállítva. Behozzák a kávét. Tóth Ignác bocsánatot kér tőlem, s viszszaül dolgozni. Ledőlök az ágyra, hallgatom az írógépe kopogását, 395