Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

Dr. Tóth Ignác a Iegelfoglaltabb bíró az országban. Egy ötszáz lépés hosszú, háromszáz lépés széles épületkolosszus tizenötödik emeletén adminisztrál éjjel-nappal, alig látszik ki a munkából. Rám se marad ideje. Amióta anyám meghalt, nem találom a helyemet a nagy lakásban. Minden tárgy, ami megmaradt utána, szinte múzeumi darab. Az ő fésűjével fésülködöm, az ő samponjával mosom a hajamat, az ő ollójával nyírom a körmömet. Beköltöztem a szobájába, az ő ágyában alszom. Az ékszereit az ágyam alatt őrzöm egy dobozban, amelynek faragott, cikornyás tetejét, nem is tudom, miért, egy nap befestem rózsaszínűre. Én figyelmeztetem Tóth Ignácot a halála évfordulójára. Dr. Tóth Ignác szabadságot vesz ki, s nagy csokor fehér krizantémot vásárol a piacon. Együtt megyünk ki a temetőbe, Tóth Ignác meggyújt egy gyertyát, de a szél elfújja a lángját. A második évfordulón két gyertyát gyújt, a harmadikról azonban elfeledkezik már. Mindenütt keresem a városban, este a hivatalba is utánamegyek, de Tóth Ignácnak aznap nyoma veszik. Senki sem tud róla a városban. Késő estére érek haza. Az ötszobás lakásban sorra gyújtogatom a villanyokat. Az összes helyiségben meggyújtom, még a pincében is, de hiába kiáltozom a nevét. A konyhaszekrény fiókjában találok egy csomag gyertyát. Csak úgy számolatlanul zsebre vágom, s elindulok a temetőbe. Ez a kései rajongás anyám iránt is elmúlik azonban. Tóth Ignácnak pedig egyre kevesebb az ideje. Rengeteg halálos ítéletet kell meghoznia. Másoknak viszont, akik töredelmes vallomást tesznek, s megbánják a bűneiket, megkegyelmez. Alig jár haza. Kocsmákban vacsorázik, és utcalányokkal alszik. Ha véletlenül találkozunk a városban, ő jó estét köszön, s én jó estét köszönök vissza. Máskor azonban a sok halálos ítélet meg börtönbüntetés megfogalmazása egész éjszakára odaszíjazza íróasztala gályapadjához. A városban azt beszélik, hogy egy-egy ítélet meghozatala előtt rengeteget töpreng; feláll, leül, a hajába túr, az állát vakargatja, vagy az asztal körül rohangál őrült sebességgel, s a halálos ítélet szabványszövegének mondatait morzsolgatja félhangosan. Egy ideje gyógyszereken él. Otthon az éjjeliszekrénye fiókja egyik napról a másikra megtelik mindenféle nyugtatókkal. Gyomorgörcsökben fetreng, de nem hajlandó műtétnek alávetni magát. S nem is ér rá. Nemsokára már minden ítéletet ő ír alá ebben az országban. A legnagyobb jogász tekintély, az igazságügy-miniszter felajánlja neki a hivatalát, de Tóth Ignác szerény, visszautasítja. Marad itt, tizenötödik 394