Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Tanügy

— Elnézést — mondom kínomban. — Szeretek tisztán látni. — Én is — mondja az igazgató. — Éppen azért méltányolom is az erőfeszítéseit. Nagyon tetszik nekem a kitartása, még a tapasztalatlanságáért sem neheztelek. Szeretném azonban valami magasabb szempontra is felhívni a figyelmét. Az iskola érdekei azt kívánják, hogy ne bolygassa az ügyet. Ami történt, nem tett jót az iskola hírnevének. Egyre kevesebb a diákunk. Egyre kevesebb a magyar diák a városunkban. Ha így megy tovább, tíz év múlva bezárhatjuk a kapukat. Hasonló botrányok csak ártanak az ügyünknek. Az ön ügyének is, ne feledje! Kikísér a kapuig, kezet fog velem. Otthon szólok Danisnénak, hogy ma korán lefekszem. Éjfélnél előbb nem valószínű, hogy elalszom, de háromnegyed kilenckor már sötét van a szobámban. Arról van szó, nem akarom, hogy Danisné átjöjjön, nem akarom, hogy ma már bárki is zavarjon. A tévében olasz film megy, látom Danisnét, amint a képernyő előtt fonnyadozik. Elbóbiskol, felébred, majd megint ásít, és behunyja a szemét. Hosszan rágja az öregség Danisnét, kellemetlenül; biztos, hogy sokáig fog élni. Ülök az ablakban, és cigarettázom. Megtehettem volna, hogy elbújok valahol az igazgató házának a közelében, s megvárom, amíg a lány hazamegy. Ha nem volna bizonyítékok nélkül is nyilvánvaló, amit tudok. Nem szoktam leskelődni. Nem szoktam árulkodni, nem szoktam kémkedni, nem szoktam becsapni másokat. Annál rosszabb nekem. így is tudom, hogy hamarosan választanom kell majd. Bármiképpen választok is, nem vagyok már az az ember, aki fél évvel ezelőtt. Nem tör le, inkább megnyugtat, hogy minden rajtam múlik. 386