Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Tanügy

Végig kellett őt szenvednem, mint valami oktalan büntetést. A férjét emlegette, az is ilyen becsületes és vívódó ember volt, mint én. Korán is halt meg, mondta. Bogaras volt, iszákos, néha bizony még meg is verte őt, de a becsületét sohasem bocsátotta áruba. Hétköznapi dolgok ezek, egy ideig tele a város híresztelésekkel, aztán úgyis elfelejtik. — így semmi sem lesz itt magából. — Éppen ezt akarom, Danisné. Dolgozni akarok. Békességet akarok, rendet és nyugalmat magam körül. — Dolgozni? — Danisné elbiggyesztette a száját. — Ne használjon nagy szavakat. Vasárnap a szálloda éttermében ebédelek, s ezúttal jó korán elindultam, mert tíz és tizenkét óra között néptelen a város. Ilyentájt zavartalanul sétálhatok az utcákon, nem kell unos-untalan köszöngetnem, nem állít le senki, nem kérdezősködnek a gyerekekről. Hogyan szabadulni ettől az undok ügytől? Képtelen vagyok nyugodni, amíg nem tisztázom a homályos dolgokat.' Ez pedig kezdettől fogva az. Nem tudom, hogyan alakult ki bennem a meggyőződés, hogy a fiú ártatlan; sőt, több mint ártatlan: áldozat. De kinek az áldozata? Semmi kézzelfogható bizonyíték, ami a meggyőződésemet alátámasztaná, mert biztos, hogy meggyőződés ez, nem pedig feltevés. Pár pillanat múlva ráébredek, hogy a puszta szimpátia alapján döntöttem, teljesen ösztönösen. Rokonszenves nekem a fiú, s tényleg szívesen segítenék rajta, ha csak egy kicsit is igazolódna a gyanúm. Azt sem bánnám, ha a fiú volna a gyerek apja. S már azon töröm a fejemet, miképpen lehetne elérni, hogy ennek ne legyenek következményei a számára. Elküldeni a kassai ipariba. Ezt ugyan jól kitervelték. Miért? Nem pénzt lopott, nem üzletet fosztott ki, senkit sem vert agyon. Mire támaszkodhatok? Eszembe jut, meg kellene győzni az igazgatót, hogy a fiút ne küldjék el a gimnáziumból. De ismerem őt. Kiismerem magamat a gondolkodásában, tudom, hogy elvben egyetértene velem, de rögtön utána magasabb szempontokra hivatkozna, s nekem az ilyet semmi kedvem végighallgatni. Az igazgató öreg róka, esze ágában sincs kockáztatni. Márpedig ebben az esetben van mit kockáztatnia. Egyre biztosabb vagyok benne, nem véletlenül gyanúsítgatják, s Danisné értesülései általában megbízhatóak. Értesülései! Mind nagyobb a zűrzavar bennem. Az igazgatót is a szimpátia alapján ítélem meg. Jobban mondva azon az alapon, hogy nem szimpatikus nekem; bármilyen aljasságra képesnek tartom, jóllehet soha nem ártott nekem. S most már csak az sarkall tovább, hogy bebizonyítsam, 382