Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Tanügy

TANÜGY A botrányos dolgokról se fecsegnek örökké, csak amíg érdekesek, amíg a zamatuk el nem párolog. Aztán egye fene, hisz mindenkinek van valami takargatnivalója, kivált mifelénk, ahol a hallgatás erény. A hangoskodóknak betömték a száját, csak énbennem kuszálódtak össze a dolgok, most már annyira, hogy magamat is vétkesnek érzem. Fonák helyzetbe kerültem, talán kényelemszeretetből, talán gyávaságból. Amikor a tanítványaimnak levezetem a másodfokú egyenlet képletét, biztos, hogy a magyarázatom nem mindenkit érdekel, és kevesen is értik meg. A gyerekek praktikusak. A levezetésre nem kíváncsiak, megelégednek azzal, hogy bánni tudjanak a képlettel. Minden fej a padok fölé hajol, serceg a tollhegy a füzetlapokon, a végeredményt várják, s nem tetszik nekik, ha másnap a levezetést is számon kérem tőlük. Pár nap múlva a képletet álmukban is fel tudják mondani; de csak a képletet, nem veszik tudomásul, hogy közben valami menthetetlenül elsikkadt, a hangsúly a lényegről a képletre tevődött át, s fogalmuk sincs róla, hogy ez milyen veszélyes. Hiszen a képlet fedi leginkább a lényeget, kikristályosítja és megdermeszti, s a folyamatból nem láttál semmit sem. Túl sokat kívánok tőlük, dörmögi az igazgató egy ellenőrzés után, lejjebb kell szállítani a szintet, hiszen az igények is, a követelmények is mások. Nem értek vele egyet, de ez keveset számít. Az igazgató amúgy sem szível, éppen ezért meglepett, hogy engem bízott meg az ügy kivizsgálásával, tekintve, hogy a fiúnak is, meg a lánynak is én vagyok az osztályfőnöke. Nem tudtam elhárítani a megbízatást, s mindjárt a dolgok kellős közepébe csöppentem. Ekkor már széltében-hosszában beszélték a városban, hogy a lány az igazgatótól esett teherbe. Igazán nem az én feladatom, hogy tisztára mossam a mások becsületén esett foltot. Mi lenne, töprengtem, ha otthagynám az iskolát? Most, rögtön, ebben a pillanatban. Az igazgató kitessékelt a szobájából, de megígérte, hogy segíteni fog nekem. Ez hiányzott csak, gondoltam, egy éve 376