Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Egy este Amerikában

nyögés szakadt fel belőle. A kölyök volt. A hold megvilágította az arcát, s valószínűtlenül hosszúra nyújtotta az árnyékát. — Áruló vagy, Halász. — Nem igaz. Senkinek sem tettem rosszat, és soha senkit nem csaptam be. — Csak magadat, Halász. Beleveszett az estébe; nem követhette tovább. Azelőtt úgy volt, hogy amikor az őszi szél megkopasztotta a fákat, a lehullott leveleket összegereblyézték, s még halottak napja előtt meggyújtották a levélkupacokat. Lentről, a városból csak egy szürke fergeteg látszott. Hófelhők, kiabálták. Holnap havazni fog. Egy alkalommal kihozták ide a filmeseket is. A főtérről vették fel a füstöt, s mivel a hír, hogy itt a filmesek, futótűzként terjedt a városban, a tér csakhamar megtelt emberekkel, s a megriadt galambok csapatostul lepték el a városháza és a postaépület tornyát. Né, eltűnt a kórház, kiáltotta valaki. Nincs Munkás utca, hurrá, nincs többé Munkás utca. Szemerkélni kezdett az eső, előkerültek az esőkabátok, kinyíltak az esernyők. A kék förgeteg lecsapott a városra; köhögtek és káromkodtak az emberek, a füst vörösre csípte a szemüket. Porrá égett Amerika! Leégett a Munkás utca. Sohasem tudták, ki és hol gyújtotta meg az első kupacot. De aki megérezte a füstszagot, rohant az utcára. Férfiak, asszonyok, gyerekek. Minden ház előtt lobogott a tűz; talpon volt a környék éjfélig. Nomádok, mondta valamelyik filmes. Halász felhajtotta a kabátja gallérját, sietett. A kórház előtt fölvette az autóbusz, ö volt az egyetlen utas, leült a kocsi hátuljában egy kettős ülésre, s kénytelen volt mosolyogni ezen a nagyzási hóborton. Négy autóbuszjárat kacskaringózott a városka utcáin hajnaltól éjfélig, többnyire üresen. Növekszik a város, új medret vág magának. Egy óra alatt azonban még így is eljutni egyik végéből a másikba. Gyalogosan. 375