Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Egy este Amerikában

az ilyen kölykök voltak a legveszélyesebbek. Kitépték az ember kezéből a táskát, aztán uccu neki! Ismerem ám. Üvöltözhetett, rekedtre kiabálhatta magát a kárvallott, hogy tolvaj, egyetlen ablak sem nyílt ki, egyetlen ember sem fordult meg az utcán a kedvéért. Üldözd csak, majd megbánod. Épp ezek a kölykök. Becsalogattak a sáros, gödrös labirintusokba, ahol nappal is eltévedt az ember, nem még sötétben. Mire elcsípte a csibészt a temetőnél, már egy tucat gazember volt a nyakán. Ott aztán a gatyáját is lerángatták róla. — Várj már, gyerek, nem bántlak! No, ennek aztán mondhatta. — Fogjál meg, szaros Halász, ha tudsz! Azzal átmászott egy deszkapalánkon, s eltűnt az udvarban. Kerteken át röstellte volna követni. Inkább megkerülte az egész utcát, fújtatott és lihegett, a gyerek pedig röhögött rajta, s egy udvarban megint nyoma veszett. így vezette őt utcáról utcára, ismerős házak között. Taposta a sarat, bokáig gázolt a pocsolyákban. Azelőtt tudta, egy-egy házban milyen ember lakik. Leginkább kétféle volt. A hülyeségig becsületes, vagy akasztófára való gazember. De ez is, az is éhenkórász. — Elég volt a bújócskából, gyerek! Köhögésroham fogta el, két kezét a derekára szorította, és előrehajolt. A kölyök a távolból figyelte, és vigyorgott. Hirtelen éktelen haragra gerjedt. Hogy lehet az, hogy ez a szeméttelep áll még! Eszébe jutott, az anyja egyszer a kert végében látott egy tehenet. Odacsődítette mindnyájukat, az apját, a húgát, még őt is, és esküdözött, hogy ott a tehén, igenis, ott van, a málnásban. Egészen tisztán látja. Aztán kezdett halványulni a kép. Továbbra is egész volt, nem úgy veszett el, hogy először a lába, aztán a feje, nem részletenként. Csak halványult. Egyre halványabb lett, s az anyja azt mondta: el fogtok hagyni engem. Apja a hasát fogta nevettében, ám másnap meghalt. Ki kellett próbálni, nem a képzelete játszik-e vele. Odakiáltott a gyereknek: — Nem is vagy, te kölyök. A gyerek pedig visszakiáltott: — Ha nem vagyok, mért üldözöl? Innen már csak néhány lépés volt hazáig. Halásznak összeszorult a szíve, amint belépett a kapun. A holdtányér a diófa koronájának csúcsán egyensúlyozott, s egyenletes fényt szórt az udvar közepére 373