Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Egy este Amerikában

— Nincs villany. Megint rajtunk spórolnak. — Kik? — Hát ők — mondta a lány. — Az urak. Halász elmosolyodott. Semmi sem változott. S míg a lány eltűnt valahol a polcok között, megfordult, és lopva körülnézett. Borzalom. A falból koszos vízcsap meredt elő, mellette pohár. Maga amerikás, kislány? De a lány csak meresztette a szemét, látszott rajta, hogy nem érti. Halász elszégyellte magát, a zsebébe süllyesztette a gyógyszert, és iszkolt kifelé. Nem megfogadtam, hogy soha többé? Sejtette, hogy baj lesz belőle. Nem szabad a múlttal bajlódni, jó abból sohasem származik. A rothadás. Mégiscsak jobb volna orvoshoz mennem. Alit a patika előtt, s a szíve hevesen kalapált. Az ősz beette magát a levegőbe, csípős hideget ígért a leszálló este. A gesztenyefákról hullott a levél; a száraz, sárga levélujjak befelé kunkorodtak, egy képzelt középpont felé. És hullott a gesztenye is, széthasadó tüskés burkából zöldes magzatvíz fröccsent a járdára, s Halász utánakapott a kibukfencező buksi gesztenyének. Régen volt, bizony. Már vagy öt perce áll ott a járdaszélen, nézte, miként issza be magát az alkonyat rózsaszínű leve a háztetőkbe, és úgy érezte, jártányi ereje se maradt. Pár lépésre tőle már vagy öt perce leste minden mozdulatát az a szúrós tekintetű, maszatos kölyök. Elég volt egy pillantást vetni rá. Egyike lehetett a megátalkodott, mindenre elszánt suhancoknak. Úgy bizony. Bicska lapul a zsebükben, s erről a bicskáról egyszer vér fog csöpögni. Hátat fordított neki, s akkor a kölyök elkiáltotta magát: — Né, a szaros Halász! Halász megfordult, s megdöbbenve nézett vissza a gyerekre. — Kinek a fia vagy? A gyerek vigyorgott, felkapott egy gesztenyét, és orrba dobta vele. Akkor utánaeredt, de a gyerek futni kezdett, s futott egészen a legközelebbi utcasarokig. Átkozott kölyke! Nem bír lépést tartani vele, hogy is bírt volna. Félt, hogy az utcasarkon a gyerek szétfoszlik, mint egy álomkép. Utánakiáltott: — Mondd meg legalább, honnan ismersz! — Ismerlek jól — kiáltotta a gyerek. — El fogsz patkolni, szaros Halász. Nekem elhiheted. Máskor talán kétszer is meggondolta volna, hogy kövesse-e a kölyköt. Ezen a környéken sohasem volt tanácsos sötétedés után az utcán ténferegni. Kivált idegennek nem. De hát én nem vagyok idegen. Épp 372