Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Egy este Amerikában

Összekapkodta a ruháit, és felöltözött. Tünet csak ez a hasmenés, gondolta, komolyabb baj lehet mégis. Kiballagott a főtérre, megállt a Szabó-féle patika előtt, és bosszúságában az ajkába harapott. Hogy röpke pár óra alatt mennyi minden megkeserítheti az ember életét! Máskor évekig nem történik semmi. Most meg itt van; kész, vége, nincs tovább. Bévülről kartonlap a kilincsre akasztva: ZÁRVA. SZOLGÁLAT A MÁSIK GYÓGYSZERTÁRBAN. MUNKÁS UTCA 10. Belesett az ajtón. A földön zsákpapír, a pult a helyiség közepére húzva, rajta igelitlap. Körben vedlő falak és vedlő plafon. Festetnek. Hogy épp a Munkás utcában! Ez hiányzott csak. Átvágott a bazaltkockákkal burkolt téren, el a hősök emlékműve és az új taxiállomás mellett. Keresztül a parkon, ahol ebben az alkonyati órában csend volt, a szökőkút csobogása hallatszott csak; a szabálytalan alakú medence mélyzöld vizén narancsszínű levelek hajóztak parttól partig. De ez már a múlt. A múlt egy tükörcserepe itt a város szívében. Megváltozott minden. Hiányzik a tudás, s ahol nincs tudás, ott a félelem ver tanyát, gondolta. A Munkás utca is megváltozott. Kiirtották a roskatag házakat, az úttesten se büdösít már a csatornavíz. Eltűnik a város, felépül a város, de ez a város nem lesz többé a régi város. Nézte a vakítóan friss építményeket, a temérdek kockaházat, de mintha egy távcső fordított lencséjébe pillantott volna. Távoli, valószínűtlen és idegen vólt a kép. Változik a város, gondolta. A túlélők felejtenek és alkalmazkodnak. Helyes, gondolta. Pusztuljanak a régi szokások. Pusztuljunk. Megváltozott a Munkás utca, de egyelőre csak a kórházig. Halász visszahőkölt: sárba ragadt házikók látványa mart a szemébe. Hídroncsként lógott a régi utca a kórház fölött, s ívelt le mélyen a temetőig, magával rántva a régi prolinegyed még érintetlen utcácskáit s a vele együtt pusztulásra ítélt gesztenyefasort. Amerika. Amerika, mondta a főutcái polgár, és köpött egyet. De rögtön az ajkára fagyott a gúnyos mosoly, mihelyt betette a lábát ide. Halász tétován s mintegy félálomban elbotorkált az emeletes sarokházig. Ez itt már Amerika volt a javából, Amerika szíve: koszos patika, koszos udvar, szabálytalanul kanyargó, völgybe vesző utcácskák. Maga is amerikás, mi, kérdezte egyszer Dobai, és úgy nézett rá, mint egy undok varangyos békára. Belépett az ajtón, s egy sötét hodályban találta magát. A patikuslány mentegetődzött. 371