Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

egyenesen a gyomromba fúródott. Szúró fájdalmat éreztem azon a helyen, amely egyre erősödve a gyomor közepe felé vonult. Mint kúszó, vihar előtti fekete fellegek. Valahonnét hangok próbáltak feltörni, de minduntalan visszahullottak a fájdalom örvényébe. Gyűrűző, egyre mélyülő fájdalom vette bensőmet hatalmába, míg végül kitörtek a hangok a bizonytalanságból, és győzelmesen felkordultak. Erről magamra ismertem. Összegömbölyödtem, lábamat felhúztam az arcomhoz, így maradtam, amíg el nem csillapult a gyomorfalamat ostromló örvény. Hirtelen leszűkültem önmagamra, egy kör alakú hiányérzetre, az éhségre. Agyam kitisztult, egyszerre tudtam, hol maradt abba az életem, az álom és az ébredés utáni könnyelmű víziók kiestek belőlem. Szigorúan néztem a konyhaajtó felé, és elhatároztam, hogy visszakérem Margittól a pénzt. — Istenem — mondtam, amikor beléptem a konyhába —, kissé elaludtam. — Istenem — sóhajtotta Margit. Lujza is mondta, hogy Istenem; Imró bácsi, aki szokatlanul izgatottnak látszott, csak bólintott. Nagyon örültem, hogy ilyen egyöntetűen meg tudtunk állapodni, pillantásommal biztattam őket, hogy akkor maradjunk is ebben. Ebben maradtunk. S emígyen felhangolt lelkiállapotunkat véglegesítettük az egész nap folyamára. Margit a sparhelt körül foglalatoskodott, illatos fahasábokat dobott a tűzre. Nem haragudtam rá, hisz megegyeztünk abban, hogy Istenem, és azóta már nem akartam visszakérni a pénzt. Lujza harisnyában ült a sezlon szélén, és egy rózsafüzért morzsolgatott. Imró bácsi az asztal mellől mintha alkonyati égbe nézett volna, ahol egyszer felfedezett valami szokatlant. Néhányszor megpróbálta velünk közölni, de csak addig jutott, hogy felemelte a kezét, azután csalódottan visszazöttyentette a görbebotját szorongató másikra. Már elmúlt a dél, amikor végre megebédeltünk. Salátalevest és tojásos tésztát ettünk — salátával. Az előétel asztali ima volt, melyet Lujza vezényelt. Később egészen hozzászoktam, hogy Lujzán a legváratlanabb pillanatokban törjön ki a vallási őrület. Nagyon szép imákat tudott rögtönözni, főleg a szenvedésről. Amikor alacsonyan úsztak a város fölött a felhők, egész idő alatt a Szűz Mária-szobor és az örökmécs előtt térdepelt, a sezlon és a ruhásszekrényem közötti házi szentélyében. Vonaglott, mint akit korbácsolnak, sírt, és hosszas előadást tartott Istennek a szenvedésről. Ilyenkor bennem is feltört valami 354