Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Valahol a második emeleten

idegennek, betolakodónak fogok tűnni, hacsak valami szerencsés fordulat nem történik. így utólag persze már nevetséges az egész, de ott, az ajtó előtt, nyirkos lett a tenyerem, és pillanatnyi zavaromban, tanácstalanságomban már valami hatásos „belépőre", pózra gondoltam. Mert, Jancsi, az tud ám igazán idegen lenni, aki valamikor nem volt az. Aztán tovább nem tétovázhattam, mert a folyosó végén néhány nő és férfi álldogált, férjek, feleségek, akiket persze akkor még nem ismertem, ők azonban, úgy érzem, rögtön fölismertek. Így hát beléptem az ajtón. Az első pillanatban röhöghetnékem támadt a látványtól, ahogy ott ültek a padokban, ki-ki a maga helyén, mint valami esetlen bábuk; csak az osztályfőnökünk, a most is ugyanolyan derűs Kubovicsné passzolt bele a képbe. Meglepődtek vagy mi, csak néztek rám, egyenesen zavarónak éreztem a csöndet. Végül is Kubovicsné mentette meg a helyzetet, amikor azt mondta játékosan megrovó hangon, persze, a Kertésznek mindig késnie kell, üljön le gyorsan, maga lókötő. Az egész osztály röhögni kezdett, helyemre somfordáltam, közben persze megráztam egy-két felém nyújtott kezet. Kézfejével lágyan, masszírozva megdörzsölte a szemét, mert amikor fölnézett a levélből, éles, szúró fájdalmat érzett. — Kedvetlen vagy, mi? — mondta úgy éjfél felé a göndör hajú zenész. — Látom. Egész este figyellek. Biztosan másképp képzelted el az egészet. Bólintott. — Pedig azt is mondhatnám, hogy tülekednek körülötted. Főként az az asszony — folytatta, és a bárpolc tükrében Tóth Mari asztala felé mutatott. — Ki az? — Ritmeierné. — Már abban az időben is jó nő lehetett. — Azt hiszem, már abban az időben is jó nő volt. — Tetszett neked? — Igen. — Szerelmes voltál belé? — Nemcsak én. Az egész osztály — mondta elgondolkozva. — Képzeld el, egyszer rábeszélt, hogy jöjjek be a korai busszal. Úgy hat óra lehetett, tavasz, a suli már nyitva volt, a gondnok a lépcsőket söpörte, hangosan köszönt, és megkérdezte, hogy hova, hova ilyen korán. Mari mindjárt kapcsolt, azt hazudta, hogy mi ketten csináljuk az érettségi tablót, s be kell fejezni, mert délután jön egy fényképész felvételt készíteni róla. Az osztályban ledobtuk a táskáinkat, akkor még nem is 304