Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Valahol a második emeleten

Tulajdonképpen már azt is megbántam, hogy egyáltalán nekifogtam ennek a levélnek. Az elején azt hittem, beszélgetni van kedvem, de úgy látszik, nincs. Meg aztán minek lenne. Aludni sem akarok, fáradt sem vagyok, s talán előbb is hazudtam, amikor azt írtam, hogy egyedül érzem magamat. Nem. Szomorú se vagyok. A borom is elfogyott. Ekkor jutott eszébe, hogy megérkezésekor a portás vitrinjében a cigaretták, csokoládék és bonbonok mellett bort is látott. Letelefonált. A portás hangján érezni lehetett, hogy szunyókált. Nem telt el azonban még három perc sem, amikor már az ajtón kopogtatott. Kiszólt neki, hogy tegye le az ajtó elé. Egy ideig még hallotta az öreg dörmögését, motoszkálását, aztán csönd lett. Kiment a borért. Te Jancsi! Képzeld csak el, a nyolcszázas iskolarekordomat még mindig nem döntötték meg. Ahogy bementem a suliba, mindjárt a rekordlistát pillantottam meg. Még mindig ugyanazon a helyen függ. Csak a régi nevek tűntek el róla. Öregem, jó kis idő volt akkor az 1 : 57, 2. Ha Dulay elküld az országos ifibajnokságra, nem hagytam volna fel a futással. Azzal az eredménnyel a legjobb hat közé kerültem volna. Különben ugyanúgy csináltam most is, mint valamikor minden reggel: első utam a vécébe vezetett, aztán megfésülködtem, persze most már távolról sem olyan figyelmesen és műgonddal, mint azelőtt, és elindultam az osztályunk felé. Te, egyszer már csöngetés után érkeztem, a Nagymesterrel volt az első óránk, éppen feltűnt a folyosó végén, persze a vécét azért nem akartam kihagyni, gyorsan besurrantam. Amikor ezt látta, utánam iramodott, kiabált: Kertész, Kertész, eltévesztette az ajtót, a negyedik bé odább van. Mindezt a világ legőszintébb hangján mondta. Mondom neki, tudom, hogy a negyedik bé egy ajtóval odább van. Ja, az más, mondta a tanár. Elnézést kért, és otthagyott. Jó fej volt a Nagymester, értett a matekhez, persze rólam azóta már minden lepergett, azóta csak pénzben számolok, abból meg nincs sok. Emlékszem, te a kedvence voltál. S hogy lett belőled mégis vegyész? Világi Karcsitól tudom, hogy Cottbusban vagy, és valami emulgációs rendszert tanulmányozol. Ne sajnáld, hogy nem lehettél itt. Még a suliban a rögtönzött ,,osztályfőnöki óra " úgy-ahogy jó volt, egy kicsit megható, érzelgős, egy kicsit feszélyezett. S éppen abban a feszélyezettségben rejlett a helyzet izgalma. Mint amikor valakit akarata ellenére egy nagy tükör elé állítanak. Olyan magabiztosan mentem az iskolába, de ott, a negyedik bé ajtaja előtt, elbizonytalanodtam. Érthetetlenül ideges lettem. Osztályunkból fojtott zaj, kedélyes csevegés hangja szűrődött ki. Valami olyan érzés lett úrrá rajtam, hogy 303